ÁGOTA GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Kormánypárti Képviselő Urak! Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy az én értelmezésemben, és azt hiszem, hogy többé-kevésbé elég sokan vagyunk, akik ezzel egyetértenek, az alkotmány elsőrendű garanciákat határoz meg. Így van? Még Wiener képviselő úr is bólogat, egyetértünk.
Mi az, ami viszont a katonai döntéshozatalra jellemző? Az, amit a miniszter úr is többször mondott, az, amit Simicskó úr az előbb mondott, hogy operatívnak kell lenni. Ez azonban a dupla kétharmados szabállyal, amit önök felállítottak, mert nemhogy kétharmad, kétszer kétharmad kell, ugye, először a minősített helyzethez, és ezek után egy újabb kétharmaddal lehet visszaállítani a hadkötelezettséget, ez sok mindent szolgál, de az operativitást nem, és még valamit nem: a titkosságot, ami a katonai döntéshozatalnak az egyik legfontosabb velejárója.
Nem véletlen, hogy más NATO-tagországban nincs ilyen előírás, mint amit önök ebben az alkotmánymódosításban előterjesztettek, sehol nem kétszer kétharmadhoz vagy minősített időszakhoz kötik a sorkötelezettség visszaállítását. Ez a katonai döntéshozatallal teljes mértékben ellentétes.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés