DR. SZÁJER JÓZSEF (Európai Néppárt és Európai Demokraták Képviselőcsoportja): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Csak azért kértem szót, mert valószínűleg Vastagh Pál félreértette, amit mondtam. Éppen az alkotmányos szerződés erényeként emeltem ki azt, hogy sikerült azt elérni, hogy az egyházi és az egyházi jellegű szervezetek a továbbiakban nem pusztán a többi civil szervezettel egyenlő státust élveznek, hanem kiemelt státust élveznek, vagyis az Európai Unió speciális párbeszédet folytat velük. Az erre vonatkozó módosító indítványt én magam adtam be - lényegében ezzel azonos szöveget fogadtak el. Ez hosszú ideje álma volt ezeknek a szervezeteknek, hiszen már Amszterdamban, az amszterdami szerződés során is szerették volna maguknak ezt a, túlzás lenne az mondani, hogy társ jogalkotói szerepet, de legalább ezt a konzultációs, rendszeres párbeszédre irányuló szerepet elfogadtatni. Tehát valószínűleg itt félreértés van.
Ami pedig a Tanácsra és a rotációs elnökségre vonatkozik: ebben a tekintetben pedig valóban az a helyzet, ahogyan Vastagh Pál ezt említette, tehát a Tanács különböző formációiban megmaradnak a nemzeti elnökségek, csak ez a félévenkénti általános elnökség az, ami meg fog szűnni.
Azonban - és ebben együtt küzdöttünk a Konventben Vastagh Pállal is, és ha jól tudom, a kormány is tett ez irányban lépéseket a kormányközi konferencia során - az volt a törekvésünk, hogy ezt megakadályozzuk, vagyis nem szerettünk volna egy állandó tanácsi elnökséget. Ebben nem jártunk sikerrel. Úgy gondoljuk, és én továbbra is úgy gondolom, hogy a közepes és kisebb méretű országok számára az lett volna a kedvező. Nem óriási tragédia az, ami történt, ennek ellenére mégsem a mi elképzeléseink valósultak meg. Egyszer így, egyszer úgy; van, hogy megvalósul, máskor pedig nem sikerül az elképzeléseinket keresztülvinni. Ehhez az Európai Unióban hozzá kell szoknunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés