DR. VASTAGH PÁL (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Valójában a tagállamok és az Unió intézményei közötti hatáskör- és kompetenciamegosztásban nem következik be lényeges változás. Tehát az Uniónak az alkotmányos szerződés szerint is az a négy kizárólagos hatásköre marad, ami eredetileg is az Unió hatáskörébe tartozott, és lényegileg nem változnak az úgynevezett megosztott hatáskörök sem, amelyek a tagállam és az Unió egyes intézményei között közösen vagy fölváltva gyakorolhatók. Tehát ilyen értelemben nincs változás.
Az előbb nem tudtam a hozzászólásomban kifejteni azt a gondolatomat, amely a kereszténység és a vallás szerepével, annak alkotmányos kifejeződésével kapcsolatos. Itt is azt szeretném kérni önöktől, hogy azért - és különösen a közvélemény számára - pontosan jelenítsük meg azt a helyzetet, ami az alkotmányos szerződésben van. Az alkotmányos szerződés bevezetőjének, más szóval preambulumának (2) bekezdésében azt olvashatjuk szó szerint - és ez nagyon ritkán hangzik el, csak az ezzel kapcsolatos kritika -: ösztönzést merítve Európa kulturális, vallási és humanista örökségébőlö.
Tehát teljesen egyértelmű az alkotmányozó szándéka, hogy az az európai modell, ami jelenleg kialakult, aminek a gyökerei ezekre a forrásokra vezethetők vissza, aminek középpontjában a személyiség szabadsága, a jogállam kategóriái állnak, ez ezekből az örökségekből származik és táplálkozik. Tehát meggyőződésem szerint ez történelmileg korrekt, pontosan megfelel az európai történelmi fejlődés jelenségeinek, és azt hiszem, hogy ez mindenki számára elfogadható kompromisszum. És igaz.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés