KÖRÖMI ATTILA (független): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Érdemes a hozzászólás elején felidézni, hogy az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról szóló határozati javaslatot tárgyalja az Országgyűlés. Azaz az eddigi felszólalók okkal részben kitértek ugyan olyan kérdésekre, hogy az EU-szkeptikusok, EU-ellenesek, EU-közönyösök és az EU-pártiak hogyan tudnak a jövőben együttműködni vagy mi lesz a köztük lévő viszony az új alkotmányszerződés alapján, én mégis kifejezetten a tárgyhoz szeretnék ragaszkodni, és ezzel kapcsolatban szeretném elmondani álláspontomat.
A legfontosabb téma, amivel foglalkoznunk kell, maga a szerződés jelentése, jelentősége hazánkra nézve, mennyiben marad független állam hazánk az alkotmányos szerződés ratifikálásával. Az EU kezdetekben egy olyan gazdasági együttműködésre és közös piac kialakítására volt hivatott, amely az erős Egyesült Államok hegemón szerepét ellensúlyozhatja, valamint az európai államok között egy szorosabb együttműködést kíván elérni. Az 1993-as maastrichti szerződéstől kezdve jelentős változások indultak meg, amelyeket csak jobban megerősítettek a nizzai és az amszterdami szerződések. Ezen szerződésekkel egy olyan bürokratikus rendszer alakult ki, amely már messze túlmutat a gazdasági együttműködésen: a klasszikus hárompilléres felosztás részben módosult különböző feladatok és jogkörök átcsoportosításával, illetve nemzeti hatáskörök átvállalásával.
A mostani Unió egy sajátos rendszert alkot: egy államok felett lévő szervezet, amely nem külön állam, nem is konföderáció, mégis sok jegyében hasonlít ezekhez. Van saját jogalkotása, közigazgatása, bírósága. Ezen szervezeti elemek megléte csakis egy folyamatot jelezhet előre: az Unió egy szuperállam lesz, szuperállami szerepre tör, melynek tagállamai azok az európai államok, amelyek jelenleg tagjai vagy azok lesznek. Ennek a folyamatnak az ékes bizonyítéka, hogy már most EU-s alkotmányról is beszélhetünk.
De mi is ez az uniós alkotmány? Hivatalosan alkotmányos szerződésnek kell nevezni, ami jobban tükrözi a tartalmát. Alkotmánya csak államoknak van. Mivel az Európai Unió nem állam, nem nevezhetjük egyszerűen alkotmánynak. Emellett tartalma miatt jóval több, mint egy több nemzet által elfogadott nemzetközi szerződés. A kettő között helyezhető el, ami valamilyen szinten már önmagában is exlex helyzetre utal. Tartalma szerint az egész Európai Unióra, tagállamaira, szervezetrendszerére és állampolgáraira kiható szupernorma, amely megpróbálja átlátható rendszerbe foglalni az egész struktúrát. Mint EU-s norma, az alkotmányos szerződés a nemzeti jogszabályok fölé helyezendő, azzal nem lehet ellentétes tartalmú semmilyen nemzeti jogszabály.
Kérdés: amennyiben Magyarország ratifikálja az uniós alkotmányos szerződést, mit fog érni a magyar alkotmány?
Az alkotmányos szerződés elfogadásához minden tagállam jóváhagyása szükséges.
Kérdés: hazánkban kinek van ekkora hatalom a kezében? A válasz álláspontom szerint egyértelmű: csak és kizárólag a népfelségnek. Egy ilyen horderejű döntést csakis a nép hozhat meg. Minden szavazásra jogosult embernek döntenie kell arról személyesen, hogy ő és gyermekei, unokái milyen államban akarnak élni.
A magyar kormány és Országgyűlés feladata ennek a lehetőségnek a megteremtése. Egy teljesen átfogó és tökéletesen tájékoztató kampány során, nem csak szemezgetésekkel, az alkotmányos szerződés minden pontját ismertetni kell az állampolgárokkal, majd ezután népszavazás keretében kell és lehet döntést hozni.
(A jegyzői székben dr. Vidoven Árpádot Németh Zsolt váltja fel.)
A vezérszónoki vitában talán éppen Vastagh Pál képviselő úr utalt rá - ugyan nem ennyire egyértelműen mondta ki, de világosan fogalmazott -, hogy az uniós alkotmányos szerződés jelenlegi parlamenti vitája nem feltétlenül következik Magyarország Unióhoz való csatlakozásából. Ez egy szerves folyamat része, tulajdonképpen egy új jogi keretbe kívánja önteni az Unió a további működését. Úgy fogalmazott, hogy kiterjedtebb szerepkörre készül az Európai Unió. Kuncze Gábor képviselő úr úgy fogalmazott, hogy apróbb részleteiben meg tudjuk majd őrizni a nemzeti identitásunkat. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy a vezérszónokok szerint is - akár világosan, akár burkoltabban fogalmazták meg álláspontjukat - az európai alkotmányos szerződés új fejezetet jelent az Unió történelmében.
Én elég szerencsétlennek tartom, hogy Hegyi Gyula uniós parlamenti képviselő úr idehozta azt a kérdést, mennyire van morális alapja annak, hogy a Magyar Országgyűlés magához vonja ezt a jogot, és ne támogasson egy országos népszavazást erről a kérdésről.
(12.00)
Ugyanis jól tudjuk, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló népszavazáson a részvételi arány 42,62 százalék volt, egyedülállóan alacsony a csatlakozó országok közül. Az uniós parlamenti választáson a részvételi arány pedig 38,5 százalék volt, szintén alacsonynak mondható. És bármilyen magas volt az igenek száma a csatlakozás során, és bármilyen magas volt azon szavazatok száma, amelyek a parlamenti pártok képviselőire érkeztek, amelyek mind a négyen támogatták az uniós csatlakozási folyamatot, mégis csak azt kell mondjuk, hogy ha az ön összehasonlításának mentén szeretnénk továbbhaladni, hogy az ország lakosságának mindkétszer körülbelül egyharmada mondott határozott igent az uniós csatlakozásra és az uniós képviselők választására.
Ez mindenképpen megkérdőjelezi azt, az ön szavaival élve, hogy a Magyar Országgyűlésnek minden tekintetben megteremtődött-e az a morális helyzete, olyan helyzetbe tudta-e magát hozni a Magyar Országgyűlés, hogy nem vetődhet fel az uniós alkotmányos szerződés tekintetében egy országos népszavazás kiírása. Éppen az lehet a hozadéka egy ilyen népszavazás kiírásának, hogy azok a tájékoztatók, kampányok, beszélgetések, felvilágosító beszélgetések, amelyek eddig, itt most ne taglaljuk, pontosan tudjuk, milyen belpolitikai okokból elmaradtak mind az uniós csatlakozási népszavazásnál, mind pedig az európai parlamenti képviselők választásánál, azt most nyugodt körülmények között pótolni lehetne. Hiszen nem arról van szó, hogy mely párt hány képviselőt küld az Unióba, nem arról van szó, hogy csatlakozunk-e avagy sem az Európai Unióhoz, hanem arról van szó, bármekkora is ennek még mindig egyébként a kockázata, hogy az alkotmányos szerződés elfogadása során végre az ország megkapja azokat az alapinformációkat, amelyek révén mégiscsak könnyebben el tud igazodni, és saját életét is könnyebben tudja tervezni az Unió keretein belül.
Nem szeretem a nemzetközi összehasonlításokat, főleg nem az azokba való görcsös kapaszkodást, ám mégis érdemes fölidézni, hogy a 25 tagország közül jelen pillanatban már nyolc eldöntötte, hogy népszavazással fogja ratifikálni az alkotmányos szerződést. A nyolcból van egy ország, Csehország, ahol ennek egyébként a jogszabályi feltételei még nincsenek meg, de meg fogják teremteni. További kilenc ország még nem döntött, de inkább hajlik a népszavazás megtartása felé; Németország is arra készül, hogy a belső jogrendjét oly módon fogja megváltoztatni, hogy a népszavazás kiírható legyen. A legutóbb csatlakozott tíz ország közül pedig Magyarországon kívül csak két ország van, amelyik kategorikusan azt mondta, hogy nem tart népszavazást - a többi vagy igen, vagy még nyitott kérdésként kezeli -, ez pedig Málta és Ciprus, és Magyarország a harmadik.
Szeretünk hivatkozni a csehekre, a lengyelekre, népszavazást fognak tartani; a spanyolok népszavazást fognak tartani, a portugálok is, az Egyesült Királyság, Franciaország, Dánia népszavazást fog tartani. És van három ország, Ausztria, Svédország és Finnország, amely valóban nem fog népszavazást tartani, ám jól ismerjük az ő csatlakozási folyamatukat. Finnországban, Svédországban és Ausztriában is meglehetősen heves viták és folyamatok révén tisztázódott az országon belül az uniós tagság kérdése. Volt módjuk az embereknek és a politikai pártoknak kibeszélni azokat az érveket, amelyek pró és kontra eldöntik ezt a kérdést.
Mindezeket az érveket figyelembe véve - és nem a nemzetközi példákhoz ragaszkodva, mert úgy gondolom, magunknak tartozunk ezzel a népszavazással - magam is módosító javaslatot nyújtottam be a határozati javaslathoz, három pontban fogalmazva meg, amelynek a lényege, hogy a Magyar Országgyűlés tegye lehetővé országos népszavazás kiírását 2005. március 31-ig az uniós alkotmányszerződés elfogadásáról. Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés