DR. CSIHA JUDIT, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az eseti jellegű állásfoglalás-tervezet alapjául szolgáló megkeresés a Magyar Szocialista Párt megkeresése volt, amelyben több pontban kifogásolt egy ülésnapon több levezető elnöki intézkedést.

A feltett kérdések bonyolultságára is tekintettel és a vita érdemi jellegére is utalva mondom el, hogy három ülésen keresztül vitattuk a kérdéseket, illetőleg az azzal kapcsolatos álláspontunkat. Végeredményben a harmadik ülés végére kerekedett ki az a jogi megoldás, aminek eredményeként a feltett kérdések kapcsán két általános érvényű állásfoglalást és egy eseti jellegű állásfoglalást hoztunk a probléma összetett voltára tekintettel.

Amit most tárgyalunk, az az eseti jellegű állásfoglalás, ahol azt kellett eldönteni, hogy az az indítvány, amire a kifogás irányul, ügyrendi indítvány volt-e, és ilyen tekintetben a Házszabály 52. § (1) bekezdése alá tartozik, vagy sem.

Azt kellett megállapítanunk magából az indítvány tartalmából, de a levezető Deutsch Tamás alelnök úr magatartásából is, hogy ez bizony a klasszikus értelemben vett ügyrendi indítvány volt, amit maga Deutsch Tamás úr is azzal fogadott el, hogy frakciónként szót adott a frakcióknak. Ami hibát elkövetett, az az volt, hogy utána nem rendelt el szavazást az indítványról. Ezért tehát nem is dönthetett volna másképp a bizottság, mint ahogyan azt az állásfoglalásban olvashatjuk.

Arra a kifogásra pedig, hogy az utolsó mondat szövege helytálló vagy nem, két érvet szeretnék elmondani, ahogyan az a bizottsági jegyzőkönyvben is olvasható: a bizottságnak arra nem volt jogosítványa, hogy a feltett kérdésben mérlegeljen és döntsön, hiszen a Házszabályból levezethetően a levezető elnök általában sem kommentálhatja az ülést. Ilyenképpen azon kérdésfeltevés kapcsán, hogy: “a valótlanság állításával kommentáltaö, mindenképpen azt kellett megállapítanunk, hogy ez nem tartozik az ügyrendi bizottság hatáskörébe.

Összességében tehát, úgy gondolom, egy alapos, mindenre kiterjedő vizsgálat után hozta meg a bizottság az állásfoglalását, és azt kérem a tisztelt Háztól, hogy ezt az állásfoglalást hatályában tartsa fenn.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu