DOBÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Keleti György elnök úr érvelésével egyetlenegy probléma van, az, hogy az ő gondolataikat próbálják átültetni a mi fejünkbe, és az alapján próbálják meghatározni azt, hogy ők mit csinálnának a mi helyzetünkben. Meglehetősen téves ez az eszmefuttatás, elnök úr, tehát azt gondolom, hogy ezt nyugodtan visszautasíthatjuk a Fidesz nevében: mi nem kívánjuk visszaállítani a sorkatonai szolgálatot abban az esetben, ha az nem indokolt; erről az előbb Simicskó képviselőtársam már beszélt, mely esetben látjuk indokoltnak.
A másik dolog pedig az, hogy az elnök úr, aki nem most kezdte a szakmát, ha szabad így fogalmaznom, a politikában sem, illetve a szakpolitikában sem, nagyon jól tudja azt, hogy egy napon belül összehívni egy Országgyűlést, hogy az az elé kerülő javaslatról megfontoltan, mérlegelve tudjon dönteni, a frakciók ki tudják alakítani az álláspontjaikat, és hogy mindezt tulajdonképpen az ország védelmi helyzetének kívánalma szerint meg is lehessen hozni, az meglehetősen rizikós kérdés. Nem azért, mert a képviselők nem tartanák, azt gondolom, kötelességüknek, hogy ezt a dolgot minél gyorsabban meg tudják tenni, ezen kötelességüknek eleget tudjanak tenni, hanem egyszerűen az a helyzet, hogy a döntéshozatali mechanizmusunk ilyen rövid idő alatt nem fogja lehetővé tenni azt a kérdést.
A másik dolog pedig, elnök úr, amiről szerettem volna beszélni, hogy itt, gondolom, nagyon sokan nem tudják, hogy a megelőző védelmi helyzet az mi is tulajdonképpen. Hiszen gondoljon bele, elnök úr, hogy ezek az esetek tipikusan, például amit bizottsági ülésen is elmondtak, többször elhangzott, terrorveszély esetén már fennállhatnak. Ezek azok a dolgok, amelyekről egyébként a közvélemény és maguk a képviselők sem tudnak, hiszen ezeknek a túlnyomó többsége egyébként nem a nyilvánosságra tartozik, hanem különböző (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nemzetbiztonsági jelentésekből és különböző - befejezem mindjárt - titkosszolgálati jelentésekből tudható meg. Erről szerintem nem lehet ilyen formában, plenáris ülésen egy nap alatt határozni és dönteni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés