DOBÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Vári Gyulának szeretném azt válaszolni, hogy ki az az őrült, már bocsánat, aki tulajdonképpen a meglévő adatbázisait, nyilvántartását meghatározhatatlan időre feladja, illetve nem frissíti. Mert önök arról beszélnek, hogy a sorkatonai szolgálat megszüntetésével egy időben, hiszen az pénzbe kerül - mondja ön -, minden, a sorkatonai szolgálattal, a magyar férfilakosság állapotával, hadrafoghatóságával, behívhatóságával kapcsolatos nyilvántartást töröljünk, felejtsünk el.
A másik dolog pedig az, hogy én csodálnám, ha Keleti György elnök úrnak, főleg úgy, mint volt honvédelmi miniszternek, az az egyetlenegy elképzelése, hogy Paksot háromezer fiatal tudja megvédeni, akik körbeállják, mondjuk, egy terrortámadás esetén. Mi sem erről beszélünk nyilvánvalóan. Amikor erről beszéltem, akkor a megelőző védelmi helyzetről beszéltem, nem pedig a sorkötelezettség visszaállításáról, tisztelt elnök úr. Azt gondolom, a kettőt nem szabad összekeverni, hiszen az alkotmánymódosítás ezen új minősített eset behozataláról is szól.
Harmadsorban pedig számomra nagyon visszás az a dolog, hogy miközben önök itt arról beszélnek, hogy 136 év után, köszönhetően a mostani kormánynak, illetve a Medgyessy-kormánynak, itt profi hadsereg lesz, pont Juhász Ferenc mondta el két héttel ezelőtt újbóli miniszterjelölti meghallgatásán, hogy az elmúlt időszakban tudatosan és szándékosan blokkolták, visszafogták a szerződéses katonák szerződésének a megkötését. Szeretném megkérdezni önöktől, milyen felelős magatartás az, hogy miközben profi hadseregről beszélnek, arról beszélnek, hogy toboroznak, megvan a pénz, akkor adminisztratív eszközökkel, legmagasabb kormányzati szinten bevallottan visszafogják a szükséges szerződéses állománnyal kötendő szerződéseket.
Amikor erről beszélünk, akkor talán mérlegelni kellene, hogy mi az, amit egyik oldalon állítanak, és mi az, amit a másik oldalon csinálnak. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés