DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a kormányzati feladatmegosztás következtében jelenleg jogszerűen erre a kérdésre nekem kell a választ megadnom. De természetesen ezekben a kérdésekben teljesen egyetértünk Göncz miniszter asszonnyal.

A fogyatékos személyek ellátása érdekében az elmúlt években több programot indítottunk, illetve új szolgáltatási formákat vezettünk be. Ezen belül folyamatosan nőtt különösen az alapellátás keretein belül a támogató szolgáltatások száma, amelyek a saját lakókörnyezetükben biztosítják a megfelelő ellátást a rászorultaknak. Ezen kívül a lakóotthonos férőhelyek növekedése szintén megindult a nappali intézményekben, és legalább ennyire fontos, hogy a nappali intézmények normatív állami támogatását is növelni kellett ahhoz, hogy ott megfelelő ellátást tudjunk nyújtani. Ennek megfelelően jelen pillanatban 450 ezer forint ellátottanként az állami támogatás, amely az idei évben 30 százalékos növekedést jelentett. A strukturális alapok program keretében szintén a fogyatékos személyek számára nappali intézmények kialakítását célzó lehetőségeket biztosítunk, illetve kiemelt fejlesztési támogatást biztosítunk ezen új ellátási formák létesítésére. A minisztérium tervei között szerepel továbbá a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény módosítása, amely struktúraátalakítást és a hozzáférés lehetőségeinek a szélesítését kívánja megcélozni, illetve a szolgáltatások integrációját motiválja majd.

(16.50)

A minisztérium továbbra is kiemelt célként fogalmazza meg a lakóotthonok fejlesztését, amely szempontból a lakóotthoni ellátásban a rehabilitációs célú szolgáltatások mellett az ápoló-gondozó szolgáltatások biztosítása is megjelenik, amelyhez normatív állami támogatás is igényelhető jelen pillanatban. Ezeket a feladatokat természetesen az új tárca is ugyanígy fogja képviselni.

Forrás: parlament.hu