DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon nagy érdeklődéssel hallgattam Keleti elnök úr véleményét, különösen azt az okfejtést, amikor a jogállami keretekről beszélt. Mindannyian emlékszünk arra, hogy a rendszerváltoztatás időszakában Magyarország mintát keresett arra, hogy hogyan lehet a többpárti demokráciát minél hatékonyabbá kialakítani, a jogállamiságot megteremteni. Mindenképpen kitekintettünk Nyugat-Európába, hiszen ott azért évszázados hagyományai vannak ennek, ugyanakkor visszanyúltunk a magyar többpárti demokrácia hagyományaihoz is.

Azok a biztonságpolitikai megoldások, amelyeket most önök szeretnének tükröztetni az alkotmánymódosítási javaslataikban, az semmiképpen sem tükrözi sem a nyugat-európai gyakorlatot, sem a magyar többpárti demokrácia hagyományait. Ezért számomra igen-igen érdekes dolog az, amikor ön arról beszél, hogy az állampolgároknak egyfajta biztonságot teremtsünk - valóban, egyetértünk ezzel.

Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy remélem, önök nem úgy gondolják, hogy a NATO-tagországokban és az Európai Unió tagországaiban, amelyeknek tagjai vagyunk, mindkét komoly szervezetnek, tehát a NATO-ban és az Európai Unióban nem adnak biztonságot az ott élő embereknek, fenyegetik őket, a fejük fölött tartják Damoklész kardjaként a fenyegető eszközöket, a kényszerintézkedéseket az adott államok döntéshozói, a végrehajtó hatalom gyakorlói. Tehát én úgy érzem, jó lenne, ha nem generálnánk fölösleges félelmet a magyar társadalom tagjainak a körében.

A Fidesz már többször kijelentette, hogy oktalanul semmiképpen sem akarja visszaállítani a sorkatonai szolgálatot, önök is számolnak azzal, hogy a sorkatonai szolgálatot vissza kell állítani, hiszen erről szól javaslat is. Mi azt mondjuk - és nem kell csúsztatni -, hogy a kormány bármikor megtehetné mindezt - a kormány csak akkor tehetné meg, hogyha az országot veszély fenyegetné vagy támadás érné. Nyilvánvaló, hogy ez azért egy kis különbséget jelent, a Keleti elnök úr által elmondottak, a “bármikorö kategóriája, és amit most elmondtam, e között. Tehát a tényleges visszaállítás, illetve a mozgósítás lehetőségét ne zárjuk ki.

Én bíznék az önök helyében a magyar többpárti demokráciában, oktalanul semelyik kormány sem hozná meg ezeket az intézkedéseket, csak ha nyomós oka van rá, ha az ország biztonsága indokolttá tenné.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu