ELNÖK: Megkérdezem, hogy a frakciók álláspontját kívánja-e valaki kifejteni. (Senki sem jelentkezik.) Az előterjesztő, illetve a bizottság kíván-e még egyszer megszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem.
Most a határozathozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 143. § (8) bekezdése alapján az Országgyűlés nem az állásfoglalásról, hanem a benyújtott kérelemről határoz.
Kérdezem tehát az Országgyűlést, elfogadja-e a Fidesz képviselőcsoportja kérelmét, amely a 40/2002-2006. számú ügyrendi bizottsági általános érvényű állásfoglalás elutasítására irányul.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 141 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kérelmet elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság H/12109. számon Tompa Sándor képviselő, MSZP; H/12110. számon Tasó László képviselő, Fidesz; valamint H/12111. számon Keleti György képviselő, MSZP, mentelmi ügyében nyújtott be határozati javaslatokat. Most ezek megtárgyalása következik. A bizottság H/12109. számú javaslatában indítványozza, hogy a Miskolci Városi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Tompa Sándor országgyűlési képviselő mentelmi jogát függessze fel.
Megadom a szót Csákabonyi Balázsnak, aki a bizottság javaslatát szóban indokolja.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés