DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök annak, hogy úgy látszik, megtesszük ezt az első lépést, mert valamennyien egyetértünk abban, kívánatos, hogy az előterjesztést és a bizottsági indítványt meghozzuk. Sőt továbbmennék, mert nem csak szavakban kell hinni az önkormányzatiságban és program szerint erősíteni, hanem ténylegesen. Majd a legközelebbi lépésben gondoljuk azt végig, miért nem kaphatnak jutalmat, mondjuk, az önkormányzati képviselők vagy tanácsnokok vagy bárki más, aki a képviselő-testületben dolgozik, hiszen nemcsak a polgármester tehet olyan erőfeszítést annak alapján, ami neki feladata, hanem önkormányzati képviselő is érhet el olyan eredményt, ami alapján az ő jutalmazására is sor kerülhet.

Egyet nem hallottunk, a kormány képviselőjének az álláspontját nem hallottuk, ezért szeretném Juhász frissen megválasztott államtitkár úrnak elmondani, hogy mi az ő véleménye, mert a bizottsági ülésen hallottuk a Belügyminisztérium nyilatkozatát. Államtitkár úr, az ön véleménye úgy szól: “Amikor a képviselő-testület esetleg nem képes vagy nem tud kellő önmérsékletet tanúsítani, akkor a testület és az önkormányzat gazdálkodásának védelme érdekében a törvényhozó éljen a szabályozás lehetőségével.ö Ezt tesszük most.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu