DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Abban egyetérthetünk, hogy a vita vége felé tartunk már, és azt mondom, hogy nem volt itt süketek párbeszéde, hanem úgy gondolom, hogy nagyon sok érv elhangzott a részünkről a tekintetben, hogy hogyan és milyen módon nem találtuk általános vitára alkalmasnak ezt a törvényjavaslatot. Górcső alá vettük a törvényjavaslatnak azokat az elemeit, amelyek megítélésünk szerint az elkövetkezendő évben nagyon komoly terhet fognak jelenteni a polgárok számára, a vállalkozók számára, és mindazok számára, akik valamilyen úton-módon az állammal mint szolgáltatóval kapcsolatba kerülnek.
Igen erős vita bontakozott ki a tekintetben, hogy a személyi jövedelemadóban most kedvező lépések történtek vagy kedvezőtlenek. Azt hiszem, hogy egy nagyon szűk réteg - és ebben megegyezhetünk - talán-talán, és ezt kérdőjellel mondom, jobban járhat a jövő évben, viszont az adófizetők zöme, nagy része sajnos, súlyos terhekkel kényszerül találkozni az elkövetkezendő évben is.
Legjobb példa volt erre, amely ma hangzott el példaként, hogy a költségvetésben mekkora bevétel származik ebből az szja-ból, bizony-bizony, csaknem 80 milliárd forinttal több van betervezve most, mint az előző évben, ez pedig, akárhogy nézzük, de a terhek növekedését jelenti.
Talán ennyit a jóö oldaláról, ha ezt lehet mondani - nyilván idézőjelben értendő.
A további elemek, lehet gondolni a vidéken élőkre, a különböző új adónemekre, a bújtatott adónemekre, az adó-visszatérítés jelentős szigorítására és lefaragására, bizony-bizony mind azt jelentik, hogy a polgárok a jövő évben jóval nehezebb körülmények között fognak élni, jóval nehezebben tudják a napi megélhetési költségeiket fedezni.
(21.10)
És azt is el kell mondanunk itt zárszó gyanánt, hogy bizony-bizony az a méltányosság, amit szerettek volna gyakorolni a tisztelt kormánypárti képviselő urak és hölgyek - és nem vonva kétségbe a jó szándékot természetesen -, sajnos, úgy tűnik, nagyon sok példát soroltunk itt fel a helyi adóztatástól kezdve a kompközlekedés támogatásán keresztül, és nem is beszélünk azokról a választási ígéretekről, amelyeket 2002-ben önök elmondtak, vagy pedig a kormányprogramokban benne foglaltattak; szóval, mindezek azt bizonyítják számunkra, hogy a legjobb szándékot feltételezve önökről, bizony ezek az elképzelések nem váltak valóra, nemhogy a méltányosság, nemhogy az igazságosság felé, hanem a méltánytalanság és az igazságtalanság felé mutat ez a benyújtott adótörvénycsomag.
És azt hiszem, szólni kell arról, hogy egyszerűsödött vagy nem egyszerűsödött ezzel az adótörvény - ma már ezt többször érintettük. Bizony, azt kell mondanunk innen, a parlamentből annak a több millió adózónak, aki próbálja kitölteni vagy próbálja elkészíttetni az adóbevallását, hogy bizony fejtörést fog ez okozni az elkövetkezendőkben is, mindenféle egyszerűsítési szándék ellenére, megint nem kétségbe vonva ezt a szándékot, de ez a csaknem 320 paragrafus módosításként azt fogja jelenteni, hogy az adótörvények tovább bonyolódnak, tovább kuszálódnak, és egyre inkább az lesz az érzése az egyszerű adófizető polgárnak, hogy nem tud kiigazodni ebben a dzsungelben. Ő csak azt látja, hogy adóemelések vannak, új adók vannak, az illetékemelés hihetetlen és soha nem látott mértékű, a gyermek- és családbarát elemek pedig végképp hiányoznak az adótörvényből.
Én úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő időszakban igen sok módosító indítványt fog benyújtani a képviselőcsoportunk. Én bízom benne - mint ahogy sok értékes érv hangzott el emellett -, hogy a részletes vita során támogatni és megfontolni fogják ezeket a módosító javaslatokat, és talán-talán valamit javítani is lehet majd a helyzeten.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés