DR. DANCSÓ JÓZSEF, a számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a számvevőszéki bizottsági ülésen igen hosszasan taglaltuk azokat a kifogásainkat, amelyek a 2005. évre vonatkozó adótörvényeket illetik. Talán nem volt ez mindig így szokásban, ahogyan Farkas képviselő úr is említette, viszont sajnos azt kellett megállapítanunk, hogy az a tehernövekedés, amely a jövő évben sújtja mind az egyéni vállalkozókat, a társas vállalkozásokat, mind pedig a magánszemélyeket, bizony-bizony szükségesen felveti azokat a kérdéseket, amelyeket a bizottsági ülésen is megfogalmaztunk.

Természetesen a kormányzati optimizmus nem hiányzott, hiszen imamalomszerűen felsorolásra kerültek azok a prioritások, amelyeket az adótörvényekben megismerhettünk. Legalább tizenöt fajta prioritást soroltak fel a Pénzügyminisztérium tisztelt képviselői. Ezek után már igazán nehéz azt eldönteni, hogy a legalább tizenöt prioritásból melyik az a kettő-három, amely igazán fontosnak, érdeminek tekinthető. Erre sajnos semmilyen választ nem kaptunk, hogy mégis eligazodhassunk ebben a kérdéskörben.

Mindezek mellett azt viszont megállapíthattuk a bizottsági ülés során, hogy a kormányzati kötelező optimizmus mellett bizony-bizony nagyon sok apróbb-nagyobb tétel van, amelyek - amint említettem - igencsak súlyosan fogják érinteni a következő évben az adózással kapcsolatba kerülő személyeket, vállalkozásokat. Több esetben már felsorolásra kerültek, de úgy gondolom, ezzel itt is számot kell vetnünk. Nyilvánvalóan a tehernövekedés egyik fontos eleme a személyi jövedelemadó adókedvezményeinek hihetetlen mértékű szűkítése, hiszen az elég gyenge válasz volt a Pénzügyminisztérium képviselőitől, hogy mindegyik megmarad, csak a mértékük fog csökkenni. Bizony, nagyon-nagyon csökkennek ezek a mértékek, és burkolt adóemelésnek is tekinthetjük azoknál, akik eddig nem tudták ezt igénybe venni; akik eddig igénybe tudták venni, most pedig már nem tudják igénybe venni, hiszen ez a maximum 100 ezer forintos korlát igencsak behatárolja ezen összegek igénybevételi lehetőségét.

Az államháztartásról szóló törvényről, illetve annak módosításáról szólt tisztelt képviselőtársam. Szorosan véve ez tartozott a bizottság hatáskörébe. Valóban, mi is úgy ítéltük meg, hogy szükséges lehet a Pénzügyminisztérium, a pénzügyminiszter számára egy felhatalmazás a tekintetben, hogy az általános értékviszonyokra és árviszonyokra való tekintettel megállapíthasson ilyen tételeket.

De ha már a tehernövekedésnél tartottunk, és erről értekeztünk a bizottságunkban is hosszasabban, a vállalkozói járulékról csak el kell mondanunk, hogy bizony-bizony, akárhogyan nézzük, 4 százalékkal az egyéni vállalkozói kivéteket terhelni fogja, illetve a társas vállalkozások esetében is a kivétet ez sújtja. Persze, senki nem készül munkanélkülinek, senki sem a munkanélküli-segélyből szeretne megélni, nem is gondolnak erre, de adott esetben ez bizony tehernövekedést jelent az adott évre vonatkozólag. Úgy gondolom, ez a lényeg ilyen szempontból.

A telefonadóról többen szóltak már a tisztelt Házban. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy ismét csak ezzel a gondolattal kacérkodik a kormány, amely jelentős tehernövekedést fog jelenteni minden telefonáló számára.

Az egészségügyi hozzájárulás csökkentése: kérem, lehet, hogy 2005. november 1-jétől csökken, de ez majd 2006 áprilisáig, májusáig tart, utána majd megint visszaállítják? Ez egy költői kérdés. Talán nem is költői kérdés, hogy ha tényleg csökkentésről van szó, akkor miért nem lehet január 1-jétől csökkenteni, miért kell november 1-jétől. Ez eléggé érthetetlen számunkra.

A helyi adók növeléséről szó esett. Igen furcsa volt a Pénzügyminisztérium álláspontja. Szerintük azért kell növelni a helyi adókat, hogy kellő mozgásterük legyen a fővárosi kerületeknek, illetve a nagyvárosoknak, amelyek már így is elérték a maximumot, ezért szükséges ennek a bevezetése. Kérdezem: ezek után milyen tehernövekedést fog jelenteni ennek a bevezetése majd a fővárosi kerületekben, illetve a nagyvárosokban? Valószínűleg hatalmas növekedést fog jelenteni, hiszen ha ekkora igény merült fel, és nyilván látni kellene a másik lábát is, a költségvetést - de azt sajnos akkor még nem láttuk, most is csak pár napja -, és akkor lehetne megítélni, valójában mekkora tehernövekedést fog jelenteni. De azt kell elmondanunk, hogy valóban nagyon nagy tehernövekedést fog jelenteni ezen körben.

Összességében: ezek az elemek azt eredményezik, hogy a kisebbségi vélemény alapján nem tartottuk általános vitára alkalmasnak ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu