MOLNÁR ALBERT, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság október 6-ai ülésén tárgyalta meg az adótörvényeket, és 15 igen szavazattal, 12 nem ellenében általános vitára ajánlotta az Országgyűlésnek.

A többség egyetértett azzal, hogy az adórendszer igazságosabb legyen. Azt gondolta a többség, hogy egy lépést jelent az elfogadandó adótörvény az élőmunka-terhelés csökkentése érdekében, egy lépést jelent a vállalkozásoknál a foglalkozásokat segítendő foglalkoztatási feltételek javítása érdekében, a beruházás- és befektetésösztönzésben, a kutatási és technológiai fejlesztések ösztönzése érdekében, amelyet nem tekintünk öncélnak; ez a cél azt szolgálja, hogy egy versenyképes, jó, magas színvonalon növekedő magyar gazdaság, fenntartható magas fejlődéssel, jó szerkezetben, versenyképesen álljon a világgazdaságban, amelynek célja végső soron, hogy állampolgárai minél jobb életszínvonalon éljenek.

Két csoportban tárgyalta a bizottság, először a lakosságot érintő intézkedések vonatkozásában, másodsorban a vállalkozásokat érintők vonatkozásában. A kormánypárti többség egyetértett az adóterhelés csökkentésével, amely a lakosság vonatkozásában mindenképpen elmondható. A bizottsági vitában néha értetlenség volt, néha a közgazdaság-tudomány vagy a számtan alapvetéseit is feszegető hozzászólások voltak. Ellenzéki képviselőtársaim nehezen akarták megérteni, hogy ha valaki eddig a középső adósávban adózott 26 százalékkal, és most 18 százalékkal adózik ugyanezen jövedelem után, az nem jelent többletadót. A lakosságot érintő intézkedések közül ezért kiemelném az adórendszer kétkulcsossá történő átalakítását, ami azt jelenti, hogy mindenkinek, akinek a jövedelme eddig 26 százalék alá esett, most 18 százalék alá fog esni.

Fontos elemnek tartottuk azt, hogy az adótábla és az adójóváírás szabályai nem változnak, ezek továbbra is érvényben maradnak. Nagyon fontos juttatás a hideg- és melegétkeztetési hozzájárulás összeghatárának emelése, melegétkezésnél 7500, hidegétkezésnél 4000 forintra. Nagyon fontos intézkedésnek tartjuk, hogy adómentessé válik az a szociális juttatás, amely kormányhatározatoknak megfelelően adósságkezelési szolgáltatási program keretében kerül például átvállalt lakáshitelek elengedett tőketartozása címén az állampolgárokhoz.

(12.00)

Fontos eleme a változásnak, hogy a súlyosan fogyatékos magánszemélyek az eddig havonta érvényesíthető 2 ezer forintos adókedvezmény helyett immár a havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget érvényesíthetik.

Nagyon fontos elemnek tartjuk azt, ami a lakásmobilizálást feltétlenül erősíteni fogja, hogy alacsonyabb adókulccsal, 10 százalékkal adózik a lakásbérbeadásból származó jövedelem abban az esetben, ha a lakásbérbeadás önkormányzatokkal való megállapodás alapján történik, és hosszú távra, legalább ötéves bérleti szerződés keretében kerül rá sor.

Úgy látjuk, hogy 2005 a munkahelyteremtés, illetve a foglalkoztatási feltételek javításának az éve lesz. Ezt támasztják alá az élőmunka-terhelés csökkentésére tett intézkedések. Ebből kiemelendő a tételes egészségügyi hozzájárulás havi összegének 1200 forinttal való csökkentése, ami 3 millió 700 ezer munkavállaló esetében csökkenti a munkáltatók költségeit. Elhangzott, hogy ez november 1-jétől lép hatályba, s ez valóban így van. Ennek következtében havonta mintegy 4800 millió forint marad a vállalkozásoknál. Azt gondolom, hogy a vállalkozásoknál maradó 9 milliárd forint jövedelmet nem lehet kicsinek tekinteni. Ez jelentős segítség a vállalkozásoknak. 2005. január 1-jétől ugyancsak változik a részmunkaidős foglalkoztatáshoz kapcsolódó arányos, tételes egészségügyi hozzájárulás.

Összességében a gazdasági bizottság többsége általános vitára alkalmasnak tartotta a benyújtott törvényjavaslatot, és javasolja a Háznak, hogy azt fogadja el.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu