CSAMPA ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahol Kosztolányi Dénes képviselőtársam, barátom abbahagyta, ott folytatnám én is. Képviselőcsoportom nevében is örömmel üdvözlöm, hogy a taxistársadalom, illetve a cégek is kezdeményezték, hogy lehetőleg fixáras legyen a tarifa. A Magyar Demokrata Fórum fontosnak tartja ezt. Hozzánk is érkeztek jelzések a hazai turizmussal kapcsolatban. Engedjék meg, hogy hadd mondjak egy, a hétköznapi nyelvben használatos szót: “hiénataxisö. Mondanék egy példát. Ha a turista Ferihegyen beszáll egy taxiba - amely nem cégtaxi, nem fixtarifás taxi -, az Budapestre behozhatja 12 ezer forintért, míg egy cégtaxi, például a Főtaxi - bocsánat, ez nem a reklám helye - behozza 2400 forintért. Azt gondolom - ahogy képviselőtársam is és az előterjesztő is említette -, nem mindegy Magyarország megítélése szempontjából az, hogy a turista hogyan érkezik, illetve hogyan, milyen szájízzel távozik hazánkból.

Csak ismételni tudom Kosztolányi Dénes képviselőtársamat: a szolgáltatást igénybe vevő utasok nevében - jómagam is utaztam taxival és nekem is voltak negatív élményeim, én is részese lehettem annak idején, hogy a Deák térről a VIII. kerületbe 2400 forintért vitt haza a taxi 800 forint helyett - én is támogatom azt az ötletet, hogy mindenképpen fixáras legyen a tarifa.

Kosztolányi Dénes képviselőtársam a gépjárműparkról is mondott pár szót. Úgy ítélem meg, hogy az elmúlt pár évben a taxistársaságok sokat tettek azért, hogy a szolgáltatás olyan minőségű legyen, és olyan gépjárművekbe ülhessenek be az utasok, ami megfelelő lehet majd az áraknak.

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja az előterjesztést ebben a formában.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu