DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor miniszter úr elment, eszembe jutott egy régi mondás: csendőrpertu - egyik oldalról a tegezés érvényes, a másik oldalról a magázás. Ő elmondta a maga élményét, mert hogy nem a törvényjavaslatról beszélt, az egészen biztos, és amit elmondott, az akár még szimpatikus is lehetett volna. Tizennégy percig beszélt arról, ami nincs benne a törvényben, majd méltatta két percig azt, hogy mit kéne csinálni azzal, ami benne van. De hát nagyon jól tudjuk, hogy azzal nem sok mindent lehet csinálni, és igazából nem is tudom, mire lesz ereje, ha a kormány elé olyan javaslatot tudott bevinni, amiből az jött ki, ami itt van.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! A másik érzésem az, hogy egy nagyon jó hangulatú környezetvédelmi nyílt napon vagyunk itt, ahol kitárgyaljuk és elmondjuk egymásnak a véleményünket, hiszen azt gondolom, hogy azzal, ami elhangzott a túlsó oldalról, maximálisan egyet lehet érteni. Csak, igen tisztelt képviselőtársaim, az a törvényjavaslat, amihez az önök hozzászólása íródott és amit elmondtak, nincs itt előttünk, nem terjesztették még be. Akár azt is mondhatnám, hogy egy virtuális törvényről vitatkozunk, ami nagyon jó és nagyon szimpatikus, csak akkor, igen tisztelt képviselőtársam, akinek az elkötelezettségét én igen tisztelem - Orosz Sándornak és Gusztos képviselő úrnak is -, tessék mondani, mi lesz azzal a lelkesedéssel, ha a visszaváltórendszer, a darabáras rendszer vagy akár a mi oldalunkról a hígító- és oldószerek nem kerülnek be. Akkor ez a lelkesedés megmarad itt, magunk között, ellelkesedtünk rajta, csak éppen a törvénybe nem lehetett behozni.
Nos, igen tisztelt képviselőtársaim, amiért engem igazából érintett, és sérelmeztem, hogy elment a miniszter úr, az a következő. Neki van két mondata, amihez nagyon ragaszkodik. Ez „
a modern világ tisztaö - majd elmondom, hogy szerintem miért nem -, a másik „
a szennyező, fizessö elve.
A kormányprogram öt sorában, ami a környezetvédelmet illeti, ez a két értékelhető és szimpatikus mondat van, ha úgy tetszik, és ezt a két értékelhető szimpatikus mondatot sem találjuk meg ebben a törvényjavaslatban, ő sem próbálta védeni, ugyan valamit mondott róla.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztességesebb, egyértelműbb lenne, ha valóban egy új törvényjavaslatot tárgyalnánk. Nem tudom, hogy lehet-e módosítóval javítani, én is annak a híve vagyok egyébként, hogy módosítóval mindent lehet javítani, de itt talán sokkal többről van szó. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés