DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A láthatatlan törvény vitájának vannak ilyen elemei, hogy egészen jól el tudunk kalandozni, de nem baj, beszéljünk róla. Ha belegondolok abba, hogy miniszter úr beszélt a szennyvízről, szennyvíziszapról, akkor még egy izgalmas téma lesz, amikor rátérünk a csatornázásra és a szennyvíziszap elhelyezésére, hiszen ő beszélt erről. A törvény nem tartalmazza, de lehet, hogy ez a láthatatlan törvény, amiről itt beszélünk, az igen.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Arra a vonalra térnék rá, amit Horváth képviselőtársam is említett. Nagyon nagy tévedésben vagyunk, amikor azt mondjuk, hogy a szemetelés, a hulladék és egyáltalán a környezetvédelem pénzkérdés, sokat kell költeni rá. Igen tisztelt képviselőtársaim, igen, sokat kell rá költeni akkor, ha úgy csináljuk, ahogy eddig csináltuk, ha azt folytatjuk tovább, ahogy eddig volt. Márpedig ezen törvényjavaslat, ami előttünk van, ezt szorgalmazza, hogy úgy csináljuk, ahogy eddig volt. Tudniillik nem véletlenül mondták önök, hogy a “szennyező fizessö elve és a fenntarthatóság nincs benne.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! A környezetszennyezést és jelen esetben a hulladékkal való szemetelést, ha úgy tetszik, annak kell megfizetni, aki ezt végzi, és, igen tisztelt képviselőtársaim, nem pénzt kell fordítani rá, hanem igenis nagy pénz van a hulladékban. Tudniillik önök nagyon jól tudják - biztos vagyok benne, éppen úgy tudják, mint én -, hogy a hulladék 80 százaléka egyébként alapanyag, és mint ilyen, fontos energiaforrás, ha úgy tetszik, és nem kell energiát fordítani arra, hogy ezt az alapanyagot egyébként tisztán valahonnan előállítsuk.

Nos, igen tisztelt képviselőtársaim, csak meg kell találni a módját, hogy ezzel hogyan gazdálkodunk. Egy nagyon egyszerű példa, a józan paraszti ésszel megáldott ember nagyon jó példát tud mondani; a következőt mondja: képviselő úr, nem kell mást csinálni, mint ahol eladják a terméket - az legyen egy nagy bevásárlóközpont -, oda a vásárló visszamegy újra, amit megvett, és a termékből hulladék lesz, a forgalmazónak legyen kötelessége külön-külön visszavenni. Nem is kell még betéti rendszer se. Igen tisztelt képviselőtársaim, ha ezt az egyet el tudnánk érni - természetesen elkülönítve a bevásárlóközponttól -, meggyőződésem, hogy egy-két éven belül a szemét, a hulladék a felére csökkenne.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu