DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A módosítás egyik fontos részénél, a mentességnél hagytam éppen abba. A módosítás tervezete szerint ez nem valósul meg, sőt, azt hiszem, hogy további kételyeket vet fel, és további problémák léphetnek fel. Tudniillik külön jogszabály rendelkezik a hasznosításról, tehát most még nem tudjuk, mi felel meg például hasznosításnak. Tudniillik a hasznosítás módját és mennyiségét is a még ismeretlen jogszabály, illetve kormányrendelet írja majd elő. Sőt, talán hasznosítani sem kell, ha az előírt, egyelőre nem ismert feltételrendszert teljesítik. Milyen feltételek jöhetnek itt szóba az ártalmatlanításon vagy újrahasznosításon kívül? Akkor is jogosult-e a mentességre a kötelezett, ha a hasznosításra vonatkozó átvétel tényét igazolja? Ezt leírja maga a javaslat; szomorú lenne, ha így lenne.

Ebből aztán minden következhet, csak nem elvszerű hulladékgazdálkodás és nem a modern világ építése. Tudják-e azt önök, hogy a veszélyes hulladék egyszerű lerakására úgy ad engedélyt az illetékes felügyelőség, hogy az azt kérő dokumentumban többször is leírták, mely szerint ez a megoldás: hasznosítás tartós lerakással? Ha ezt is hasznosításnak veszi majd a jogszabály, illetve a jogszabály alapján az eljáró hatóság, akkor itt nagyon nagy baj van, illetve komoly környezetszennyezésnek nézünk elébe, törvényi és rendeleti segítséggel, mindezt a fenntarthatóság égisze alatt.

Az pedig a törvényjavaslat benyújtójának nem egészen egyenes szándékát vetíti elénk, miszerint akkor is igényelhető mentesség, ha a kötelezett csak csatlakozik a hasznosítást koordináló szervezethez. Itt a gond, azt gondolom, többrétű. Miért ad vajon mentességet az egyszerű csatlakozás? Mit ír majd elő a külön jogszabály a koordináló szervezet számára? Ki ez a koordináló szervezet? A kormány kinyújtott karja, vagy ahogy a miniszter úr talán említette, hogy ezt a gazdálkodók maguk szervezik meg? No, erre lennék kíváncsi, hogy ez valóban így működik-e.

Itt viszont, úgy látom, tetten érhető az, amit ez a javaslat előrevetít, tudniillik szó sincs arról, hogy a visszagyűjtött termékdíjköteles termék az lenne, és ez az egyik legfontosabb probléma, amit az illető cég előállított, hanem bármi lehet, ami termékdíjköteles. Erre enged következtetni a koordináló átfogó, mindent uraló monopolhelyzete, ahol csak be kell gyűjteni, és messze nem a legjobb megoldás, az anyagában történő újrahasznosítás játszik fő szerepet, hanem valami, ma még ismeretlen hasznosítás is megfelel talán majd erre a célra. De vajon mi lesz ez a hasznosítás?

Számomra a mentesség azt jelenti - talán ez felel meg leginkább a fenntarthatóságnak is -, hogy a kötelezett a saját és így hulladékká vált termékét visszagyűjti, és mivel a technológiába itt illeszthető be leginkább, ezért újrahasznosítja, ha pedig nem, akkor ártalmatlanítja vagy ártalmatlaníttatja. Ezzel szemben a törvény szerint a kötelezett bármilyen termékdíjköteles terméket visszagyűjthet, és ezzel letudja a termékdíjat.

Gondoljanak csak bele, milyen „
szennyező, fizessö elv az, ahol mondjuk, a könnyű alumínium, ami nagy tömegeket csomagol be és uralja a piacot, kiválthatja a díjat papírral és fával, amit eltüzelhet, majd ránk marad a természetidegen, veszélyes hulladék. Ezt a törvény megengedi, mert nem egyértelmű a fogalmazása, és ezen túl a rendeletek sem ismertek. Hogy a koordináló szervezetek helyzete kiváltságos, az abból is látszik, hogy szemben a valóságos környezetterhelőkkel, akiknek egy évre, ezzel szemben nekik két évre érvényes a mentesség; ezzel is azt akarják elérni az előterjesztő oldaláról, hogy aki csatlakozik ezekhez a szervezetekhez, az két évig nyugton lehet, míg ha nem, akkor évente kérheti a mentességet. Ez lenne az egyszerűsítés? Ez nem az, azt gondolom, hogy ez elvtelenség, ami sem a „
szennyező, fizessö elvének, sem a fenntarthatóságnak nem felel meg.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon örülnék, ha az általános vita lezárása előtt ön még megnyilatkozna, tudniillik nagyon sokszor megcsinálja azt az előterjesztő, hogy csak az általános vita lezárása után nyilatkozik meg, és akkor meg úgy reagál a felszólalásokra, úgy tesz megjegyzést, hogy igazából sem kétpercessel, sem egyéb módon nem lehet visszareagálni. Ezért tisztelettel arra kérném önt, hogy - egyrészt nagyon súlyos érvek hangzottak el a kormánypárti oldalról, és nagyon komoly javaslatok hangzottak el arra vonatkozóan, hogy ami nincs a törvényben, azt szeretnék berakni, és nagyon komoly vádak és nagyon komoly észrevételek hangzottak el az ellenzék oldaláról is. Ha erre ön reagálna és elmondaná, hogy igen, azokat támogatja, és igen, mivel ért egyet az ellenzéki oldalról, gondolok itt a legutolsó felszólalásomban elmondott mentesség kérdésére; hogy vajon a jogszabály szerint így lehet-e értelmezni, ahogy én ezt értelmeztem - sajnos a gyakorlatban így hajtják végre, amikor engedélyt adnak a hatóságok -; és reagálna arra, hogy mi a helyzet a négyszeres és tízszeres termékdíjtételnél, az akkumulátoroknál, illetve a készülékeknél; illetve hogy mi az önök álláspontja - megint csak visszatérve - a módosítás alá nem került termékdíjról szóló törvény 1. §-ával kapcsolatban, mely szerint a környezet bármely elemét veszélyeztető termék esetén is érvényes a termékdíj, márpedig a hígítók és a szerves oldószerek ide kerülnek.

Én tehát szeretném az ön véleményét ez ügyben megismerni, hogy egyrészt rögzítve legyen a jegyzőkönyvben, másrészt, ha nem értünk vele egyet, akkor tudjunk rá reagálni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu