IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, nem lehet panasz arra, hogy mindkét oldalról, ellenzéki és kormányoldalról sok hasznosítási javaslat hangzott el, és pozitív kritika a törvénytervezet vonatkozásában. Emellett láthatólag szétesett ez a törvényjavaslat, mert nagyon sok sebből vérzik, de mindenki a javítás szándékával közelítette meg, és gondolom, ez lehetőséget ad arra, hogy mindannyiunk és az ország javára szülessen egy megfelelő törvény.

Mindenesetre még egyszer szeretném felhívni a figyelmet egy olyan hibára, amely mellett nem szaladhatunk el, ugyanis a hígítók és oldószerek egyszerűen kikerültek a törvény hatálya alól. Felteszem a kérdést, hogy ha ezt a törvényt esetleg módosításokkal, javításokkal elfogadjuk, akkor mi lesz ezekkel az oldószerekkel, hígítókkal, ha teljesen szabályozáson kívül maradnak; még ha egyet is értünk azzal a megjegyzéssel, amit talán Orosz Sándor képviselőtársunktól hallottunk, hogy ezt valahol máshol kellene szabályozni. De itt a záró- és átmeneti rendelkezéseknél... - hogy hatályát veszti a VII. fejezet, amely a hatályos törvényben részletesen leírja, hogy termékdíjat kell fizetni a hígítók és oldószerek után, a termékdíj alapja a hígítók és oldószerek tömege, a termékdíj tételeit és számításának módját a 7. számú melléklet tartalmazza.

Külön jogszabályban meghatározott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) feltételekkel és mértékig a szerves vegyipari gyártó visszaigényelheti a termékdíjköteles hígítókat és oldószereket. Tehát még egyszer szeretném felhívni a figyelmet, hogy ne menjünk el emellett.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu