PARRAGH DÉNES, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hiszen miniszter úr már a vezérszónoklatot sem várta meg, illetve a többségi bizottsági véleményt sem várta meg, mint ahogy a minisztérium vezetői sem, így politikai államtitkár úr előtt folytatjuk le a vitát.
Mint Orosz Sándor úr elmondta, az a helyzet állt elő ezen a bizottsági ülésen, hogy szakmai alapon a kormányon lévők és kisebbség, bár eltérő hangsúlyok alapján, de nem támogatta a törvényjavaslatot. Úgy gondolom, önmagában egy rendkívül pozitív dolog, hogy a parlament egyes bizottságaiban szakmai alapon is lehet egységes álláspontot képviselni, még ha eltérő hangsúlyokkal is. Ez rendkívül fontos, a környezetvédelmi bizottságban ez nem példa nélküli. Nos, Tátrai Miklós helyettes államtitkár úr ismertette a bizottság előtt a termékdíjtörvény lényegét, ellentétben az előző miniszteri expozéval, itt a lényegről volt szó.
Először is azt kellett megállapítanunk, hogy egy rendkívül érdekes helyzet áll elő, ami demokratikussági szempontból is érdekes, hogy a parlament és bizottsága megtárgyalja a törvénytervezetet, és ahogy a helyettes államtitkár úr is elmondta, az érdemi részek olyan kormányrendeletben vagy rendeletekben lesznek, amelyet a kormány ugyan megtárgyalt, de a parlamenti bizottság nem látja, nem is láthatja, hiszen mint kiderült, közben sem, az elmúlt napokban sem volt módunk megkapni a helyettes államtitkár úr tiltása miatt. Egy törvénytervezetről kell a bizottságnak és majd a parlamentnek véleményt mondani akkor, amikor az érdemi intézkedések majd egy kormányrendeletben vagy több kormányrendeletben lesznek, amiről még nem tudjuk, hogy mit fog tartalmazni, bár előzetes információink lehetnek, hiszen voltak ennek korábban társadalmi egyeztetései.
Itt van nálam például a Hulladék Munkaszövetség ezzel kapcsolatos állásfoglalása. Már a korábbi tervezett módosítások kapcsán is súlyos aggodalmukat fejezték ki, információnk szerint - és most miniszter úr a végén mégiscsak hivatalosan is megerősítette - a tényleges helyzet pedig még ettől is súlyosabb. Igazából az ellenzéki oldal ezen kifogásait ismertette ezen a bizottsági ülésen. Meg kellett hogy állapítsuk, hogy ez a termékdíjtörvény egy jelentős visszalépés, tulajdonképpen a környezetvédelmi tárca kudarcát mutatja, hiszen azok az érdemi lépések, amelyekre hónapok óta készül a tárca és amelyre eddig a parlamenti bizottság és annak ellenőrző albizottsága is minden támogatást megadott, mint kiderült, az utolsó pillanatban kormánydöntéssel, a gazdasági és egyes ipari lobbik hatására egy tollvonással megszűntek, és minden lényegi területen döntő visszalépés következik be.
Miről is van szó? Egyrészt a mentesség kérdéséről, amelyet szintén majd a kormányrendeletben fog a tisztelt kormány szabályozni, így erről olyan nagyon érdemi vitát nem lehet folytatni, de erre még úgyis a későbbi hozzászólások során vissza fogunk térni, hiszen ez nem ilyen egyszerű kérdés, mint ahogy azt miniszter úr az expozéban elmondta. Természetesen a másik rendkívül fontos kérdés az egyutas-többutas rendszer és a darabalapú elszámolás, hiszen ezek azok a kulcsszavak és kulcsszabályzók, amelyek szolgálhatták volna azt, hogy kevesebb hulladék termelődjön, és az újrahasznosítás, a szelektív gyűjtés javulhasson, de elsősorban a megelőzés, a legnagyobb prioritásban első helyen szereplő megelőzés szerepelhetett volna. Valóban a hígító- és oldószerek termékdíjában nem értettünk egyet.
Vannak részei ennek a szabályozásnak, amelyek valóban nem voltak jók, ebben egyetértünk, de a teljes eltörlés nem biztos, hogy szolgálja a környezetvédelmet. Itt helyettes államtitkár úr szakmai magyarázata sem volt megfelelő, hiszen igenis a vízbázis alapú festékfelhasználás a környezet védelmét szolgálja; nem helyes, hogy a gépjárművek nem kerültek be ebbe a körbe, hiszen az ország tele van korábban gyártott szocialista autókkal, amelyeknek a gyártói megszűntek, így az uniós szabályozás szerinti hasznosításuk tulajdonképpen nem biztosított, és eléggé érdekes a csomagolóanyagok termékdíjának 20 százalékkal való emelése, ami egy pótcselekvés a bevételkiesések pótlására, azonban nincsenek benne a hirdetési eszközök, és megszűnne az idén 8, jövőre 20 százalékos lakossági visszagyűjtés, amelyre hallottunk szakmai indokot, azonban ezzel is erős fenntartásaink vannak.
Ezen okoknál fogva nem támogatta az ellenzék a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés