DR. BAGÓ ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Miniszter Asszony! Nem tudtam, hogy Orbán Viktor és Kontrát Károly tehet azért, hogy 1985-ben ez a jól képzett szakember (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP soraiból: Arról!) megfigyelte például Lezsák Sándort és Csoóri Sándort.
Nagy tisztelettel és figyelemmel hallgattam az ön hozzászólását, de hadd idézzem önnek, a miniszterelnök, ön és a külügyminiszter között informális megbeszélésen merült fel az a lehetőség, hogy Salgó külügyi területen folytathatná munkáját - állt anno a Külügyminisztérium közleményében. Ekkor Kovács László azt mondta, hogy amennyiben ilyen döntés születik, figyelembe véve Salgó korábbi pályafutását, ő személy szerint szívesen elfogadja, és kész megfelelő feladatkört biztosítani a számára. Ezek után viszont Medgyessy Péter úgy nyilatkozott az egyik újságban, hogy a III/III-asok minden demokratikus társadalomtól idegen szervezet (Dr. Lamperth Mónika: Nem volt III/III-as! Soha nem volt az! - Moraj az MSZP soraiban.), csak a legdurvább diktatúrákban létezik.
Ha a III/III-asnak dolgozott valaki, és most valamilyen fontos politikai posztot tölt be, akkor, azt gondolom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), tényleg le kell mondania. Akkor ezt beszéljék meg Medgyessy Péter miniszterelnök úrral! Nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés