ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jó egy ilyen vitanap, mert a kormánypártoknak lehetőségük van válaszolni azokra az ellenzék által szajkózott igazságtalanságokra, amelyekkel vádolják a kormányt, ugyanakkor így a vitanap végén hozzászólni viszont már nagyon rossz, mert az ember időzavarba kerül, és rövidítenie kell a hozzászólását, ezért azzal nem is igen foglalkoznék, hogy milyen örökséget hagyott ránk a jobboldali kormány. Onnan kellett indítani, illetve folytatni azt a munkát, amelyet korábban már elkezdtünk.

Elsősorban mindenképpen azokkal az önkormányzati intézkedésekkel szeretnék foglalkozni, amelyek a vidéki települések, illetve a kistelepülések helyzetén is javítottak. Ezért nagyon fontosnak tartottuk azt, hogy elértük az elmúlt években, hogy a kistérségek hátrányos besorolásának… (Lengyel János: Parlamenti döntés nélkül!) Lengyel képviselő úr, ha nem kiabálna be... Az is jóérzés kérdése, hogy valaki bekiabál-e, vagy pedig van olyan intelligens, hogy megvárja, amíg szót kap, és utána válaszol.

Tisztelt Képviselőtársaim! Visszatérve a hozzászólásomra: nagyon fontos dolognak tartjuk, hogy a kistérségek átsorolásánál lehetővé tettük azt, hogy a kistérségek is bekerülhetnek a hátrányos helyzetű kategóriába, ezáltal olyan pályázati lehetőségekhez jutottak, amelyekhez korábban nem. Így Fejér megyén belül is azok a térségek, éppen ahol a bekiabáló Lengyel képviselőtársam is él, az a kistérség is megkaphatta a hátrányos helyzetű státust, és így külön támogatásban részesülhetett, hogy fejlesztéseit elérje, illetve a célkitűzéseiket elérjék a települések. Továbbá nagyon fontosnak tartottuk azt az intézkedést, hogy a személyi jövedelemadó-hányad 5 százaléka helyett 10 százalékot hagyunk az önkormányzatoknál, illetve a gépjárműadó 100 százalékát ott hagyjuk a településeknél, hogy saját maguk gazdálkodjanak vele.

Ugyanakkor továbbra is állítjuk és valljuk, hogy a közalkalmazottak 50 százalékos béremelése nagyon fontos lépés volt. Nagyon fontos lépés volt azért, mert évtizedes igazságtalanságokat szüntetett meg, és csökkentette azt az igazságtalanságot, amely felhalmozódott. És van ennek egy másik aspektusa is, képviselőtársaim: azok a közalkalmazottak, akik a különböző településeken élnek, a nagyobb jövedelemmel nagyobb vásárlóerőként jelentek meg a szolgáltatási piacon, ezáltal az ott élő vállalkozások helyzete is javult, mert több ember vehette igénybe akár a fodrász szolgáltatás, akár a különböző más szolgáltatások nyújtását. Ugyanakkor fontos ez, és ha a képviselőtársaim reálisan nézik, akkor egyre több olyan pedagógus házaspár van, aki korábban ezt nem tehette meg, de ma már megteheti, hogy nulla kilométeres autót vásárol. Ez azt jelenti, hogy a jövedelemhelyzetük javult, illetve bíznak a kormányzat abbéli munkájában, hogy ez a jövedelembiztonság továbbra is meg fog maradni, és ez a jövedelembiztonság továbbra is stabilizálja a helyzetüket.

(14.30)

Ugyanakkor szeretném a képviselőtársaimat tájékoztatni arról is, hogy az önkormányzatok részére olyan pályázati alapot hoztunk létre, hogy azok a szerény anyagi helyzetben lévő önkormányzatok, amelyek nem tudják biztosítani az önrészt a saját pályázatukhoz, a kormányzati alapból hozzáférhetnek ehhez, és pályázatokon indulhatnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Még egy nagyon fontos dolog, hogy mi is a jólét érzése. Úgy gondolom, hogy a jólét elsősorban egy szubjektív érzés. Azt jelenti, hogy érzem magam, hogy kimehetek-e az utcára biztonságban, a gyerekem továbbtanulhat-e, holnap is meg tudom-e vásárolni a létfenntartásomhoz szükséges dolgokat, vásárolhatok-e könyvet, elmehetek-e színházba, szórakozhatok-e. Talán az is a jólét kérdése és az érzés kérdése, hogy ha kinyitom a televíziót, és belenézek a parlamenti közvetítésbe, akkor intelligens vitát látok, vagy pedig acsarkodó és néha személyeskedő vitát látok.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ellenzéki képviselőtársaim többször felvetették, hogy hol van a miniszterelnök, ugyanakkor elfelejtik azt megkérdezni, hogy hol van Orbán Viktor képviselő úr. A miniszterelnök itt volt ma ezen a napon. Hol van Orbán Viktor? Miért nincs itt? Az önök által kezdeményezett vitanapot egyszerűen nem tartja olyan fontosnak, hogy erről elmondja itt a véleményét, vagy itt legyen? Erről kellene önöknek beszélni, és talán saját frakciójukban tegyék ezt meg.

Köszönöm szépen, képviselőtársaim. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nekem nem hiányzik! - Göndör István: Élvezi a jólétet! - Taps az MSZP soraiban. - Zaj.)

Forrás: parlament.hu