FETSER JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tömény demagógia és nagyon kevés szakszerűség hangzott el, tisztelet a kivételnek. Azt gondolom, hogy az, hogy ma, 2004-ben itt áll az ország, ennek a fajta megközelítésnek és ennek a fajta politizálásnak a következménye. Azt gondolom, hogy ezen változtatni illik, mert nem lehet elfogadni azt, amit a tisztelt ellenzéki képviselő barátaim itt hangoztatnak és próbálnak a választópolgárok felé sugallni, hogy világvége hangulat van. Nem ez van, hanem ennek az ellenkezője is. (Derültség a Fidesz soraiban.) - illetve az ellenkezője.
Önök szitokszóként használták a Bokros-csomagot és Bokros Lajost. Emlékszem, amikor egypár hónappal ezelőtt az előző kormányzat gazdasági, illetve pénzügyminisztere nem ment el egy tévévitára, és nem küldött helyettest sem maga helyett, hogy az álláspontját védje.
Mi van vidéken? - mert arról szóltak, hogy válsághangulat van és világvége. Nem ez van. Tudatos építkezés van, ami azt jelenti, hogy ha folyamatosan szakmai alapon teszi a politikus, a döntéshozó, a vállalkozó, mindenki a dolgát, akkor lehet előrejutni. Ehhez azonban kellenek olyan összefüggések és kellenek olyan döntések, hogy ne engedhessünk meg olyat, mint amikor például tizennégy éven keresztül több tíz-, százhektáros területek gazda nélkül voltak, és az állam őriztette. Jött a Medgyessy-kormány, és átadta az önkormányzatoknak a használaton kívüli laktanyákat, iskolaépítésre, laktanyaépítésre, szociális otthonok építésére, és még lehetne sorolni.
Az előző kormány például Orosháza esetében pert indított egy ingatlan visszaszerzése érdekében, a Medgyessy-kormány, a szocialista kormány a félig kész és lerohadt épületet visszaadta nekünk, tudjuk hasznosítani. Nem igaz, hogy megállt a lakásépítés. Békés megyében több száz lakás épült az elmúlt két évben. Most is építenek körülbelül 150 lakást, szociális bérlakást. Nyugdíjasházakat építenek számtalan helyen. Elindult a XXI. századi iskolaprogram, ezen belül, illetve ezen felül a ROP-os pályázat keretében, tessék megnézni a mai sajtót, hány iskola, óvoda, bölcsőde átépítése folyik.
Azt gondolom, hogy nem arról kellene vitatkoznunk, hogy a meglévő nagyon szűk keretek közt mit és hogyan osztunk szét, hanem a szétosztható kereteket hogyan tudjuk bővíteni. Ezért mindenféleképpen történelmi lépés, és a dél-alföldi emberek nevében szeretném megköszönni a szocialista kormánynak, hogy azt a megkülönböztetést, ami hosszú ideig fennállt az M5-ös esetében, kivásárolta, át tudott térni a matricás rendszerre, és az útépítés tovább folyik, hiszen így lehet munkahelyet teremteni, és ha van munkahely, akkor talán lehet jólétet biztosítani.
Szeretném azt mondani, hogy talán, amikor a multikat emlegetik, elfelejtik azt, hogy mekkora beruházásokat valósítanak meg. Orosháza egy 32 ezres kisváros, az ország legelmaradottabb részén, a Dél-Alföldön. 15 milliárdos saját erős beruházást hajtott végre a Guardien, amely a városban, a térségben az egyik legnagyobb foglalkoztató és a legnagyobb adófizető. Azt gondolom, hogy ezt nem kell tovább ecsetelni.
Az előbb befejezésként elhangzott az, hogy léalmatermesztés. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezer hektár gyümölcsös lett telepítve, 500 hektár szőlő lett telepítve, piacképes árut kell termelni (Az elnök ismét csenget.), és akkor van megélhetés és lehetőség.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés