KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban a sors fintora, hogy éppen a szégyen napjaként számon tartott október 15-én, a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulóján, az azt megelőző hetekben bukkantak fel újra ennek az eszmének a képviselői, annak az eszmének, amelyet már rég a történelem szemétdombjára ítéltek.
Felbukkantak tízen-tizenöten, rosszemlékű karlendítéssel köszöntötték egymást, rosszemlékű, rettegést kiváltó egyenruhákban és jelképekkel parádéztak, és azt gondolom, hogy ez minden jóérzésű ember utálatát és felháborodását kellett hogy kiváltsa. S nem meglepő, de nagyon sajnálatos módon elhangzottak sanda célzások, mintha ez netalán a baloldalnak állna érdekében.
(9.40)
Elhangzottak olyan megjegyzések, hogy mi felnagyítjuk ezt a veszélyt, úgy állítjuk be, mint ha itt a közeljövőben ezek képesek lennének a hatalmat átvenni. És elhangzott a szokásos visszataszító mentegetődzés, ez a „
máshol is van ilyenö, Európa szinte minden országában.
No, nézzük csak akkor egyenként ezeket az állításokat! Azt hiszem, semmivel nem lehet bizonyítani, hogy nekünk, a demokratikus baloldalnak állna érdekünkben, vagy hogy a demokratikus baloldal bármiféle szimpátiát táplálna ezek iránt a személyek, illetve az általuk most újra felvállalt eszmék iránt. De nem mondanám ilyen határozottan, hogy nem viseltet némi szimpátiával az a politikai erő, amelynek egyik vezető politikusa ellátogatott annak a hetilapnak a szerkesztőségébe, amely nem sokkal korábban Európa hőseinek nevezte a nyilaskeresztes pártot. (Zaj az ellenzéki oldalon. - Dr. Kontrát Károly: Ez egyszerűen nem igaz!) És nem emlékszem, hogy bárki elhatárolódott volna. A Demokrata egyébként rendszeresen jelentet meg ilyen írásokat.
Ami pedig azt illeti, hogy félünk-e attól, hogy átveszik ezek a hatalmat: nem félünk. Nincs realitása tizenöt-húsz, de akár százötven fős csoport hatalomátvételének sem. De azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatban igenis mindenkinek, aki elkötelezett a demokrácia iránt, véleményt kell nyilvánítania. Véleményt kell nyilvánítania, el kell mondania, mit gondol ezekről az eszmékről (Dr. Kontrát Károly: Mi nem nevetgélünk!), és mindenkinek meg kell szólalnia, aki elítéli ezeket a nézeteket. Tartozunk ezzel az emberi méltóságnak és az áldozatok emlékének is. Ezért voltunk ott több tízezren, és nem tudom, miért nem voltak ott azok, akik nem voltak ott, de magukat demokratának vallják, mert erre még nem hallottunk semmiféle magyarázatot.
Való igaz, hogy máshol is van ilyen. Van. De máshol, a Német Szövetségi Köztársaságtól kezdve Európa sok országában együtt lépnek fel konzervatívok és baloldaliak. Úgy is mondhatnám, hogy jobboldali demokraták és baloldali demokraták. Nem mutogatnak más országokra, nem próbálnak mentségeket keresni, nem legyintenek, hogy nincs reális veszélye annak, hogy ezek újra hatalomra kerülnek, de kifejezik azt, hogy szemben állnak ezzel, hogy elítélik ezeket a nézeteket, ezeket a megnyilvánulásokat. Láttuk Helmut Kohl kancellárt, konzervatív politikust első sorban vonulni, láttunk francia, osztrák és más konzervatív politikusokat első sorban vonulni. Sajnos nem nagyon láttunk magyar konzervatív politikusokat ilyenkor megjelenni, hanem valami külön rendezvényre törekedtek. Na, erről beszélünk mi, tisztelt képviselőtársaim!
Ami pedig Zuschlag János ügyét illeti: amit ő elkövetett, arra nincs mentség, nincs magyarázat; nem is igyekeztünk magyarázni, nem mondtuk azt, hogy máshol is van ilyen, hogy máshol is nevetgélnek. (Dr. Kontrát Károly: De Arató Gergely a mai napig is ott ül a kormányban!) Nem mondtunk ilyet, ő maga vonta le a következtetést, és lemondott; a párt vezetése és a kormány pedig nyilvánvalóvá tette, hogy ha nem teszi ezt meg, akkor meg fogjuk tétetni vele. Megtörtént a lépés. Önök majd akkor beszéljenek, ha hasonló esetben hasonló módon cselekszik bárki közülük!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés