VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Végtelenül sajnálom, hogy Harrach képviselő úr felszította itt az indulatokat, majd aztán magunkra hagyott bennünket itt a kétségeinkkel. Én ugyanis őt szeretném megnyugtatni arról, hogy nekem, nekünk van jövőképünk. Erről a jövőképről Harrach Péter úrnak persze lehet véleménye, lehet elítélő véleménye is, de jövőképünk van, és hála önöknek meg a hasonló vitanapoknak, egyre szélesebb közvélemény meg is ismerkedik ezzel a jövőképpel, ami valóban sok ponton perlekedik, átírja az önök jövőképét.
Amiről szólni szeretnék, az frakcióvezető úrnak - mielőtt ő is távozik - pusztán annyi, hogy a nyugdíjak reálértékéről beszélünk, amelybe a gázáremelés és a nyugdíjaskosárhoz tartozó fogyasztás elemei beletartoznak. Nem lehet a gázáremeléssel az egyébként megkapott nyugdíjemeléseket negligálni.
A másik pedig az a táblázat; hasonlóképpen nyilván párbeszéd vonhatta el a figyelmét a frakcióvezető úrnak attól, hogy a miniszterelnök úr által bemutatott táblázat megfellebbezhetetlenül és világosan mutatja be, hogy a GDP, mint minden elosztható jövedelem alapja, soha nem volt olyan messze a nyugdíjak reálértékétől, mint az önök kormányzásának idején, 2001-ben. Nem volt olyan messze a reálbér sem, egyetlen esetben sem. Valóban volt ezek között egy távolság, de a távolság az önök esetében volt a legnagyobb, és ha erre a táblázatra tekint, akkor pontosan látja, hogy kormányra kerülésünk óta ez a nyílás egyre szűkebb, és őszinte örömünkre 2005-re már metszeni fogják egymást. (Egy hang a kormánypárti oldalról: Így van, így igaz!)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés