ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Alighanem egyetértünk abban, hogy nincs fontosabb feladatunk a közoktatásban, mint a gyermekek érdekének szolgálata. Ezért a kistelepülési oktatás megszervezésében is az a legfontosabb számunkra, hogy a kistelepülésen élő gyermekek is egyenlő lehetőséget, egyenlő jogokat, egyenlő támogatást kaphassanak ahhoz, hogy egy sikeres iskoláztatás eredményeképpen hatékony intézményhálózatban a lehető legjobb oktatást kaphassák meg.
A kormány abba az irányba kívánja fejleszteni az oktatás rendszerét, abba az irányba kívánja fejleszteni az oktatás finanszírozását, hogy ez minél jobban, minél magasabb színvonalon valósulhasson meg. Az az álláspontunk, hogy az összefogás többletlehetőséget, többletforrást teremt a kistelepülések iskolái számára is. Ezért van az, hogy a tavalyi év folyamán 7,7 milliárd forintot, az idei év folyamán pedig további 6,5 milliárd forintot terveztünk, illetve fizettünk ki a költségvetésből a kistérségi társulások, az iskolafenntartó társulások támogatására, a következő évben pedig további 9 milliárd forinttal kívánja a költségvetés támogatni azt, hogy ezeken a társulásokon keresztül a kistelepülések iskolái is többlettámogatáshoz juthassanak.
Tudnunk kell azt, hogy ennek a támogatási összegnek körülbelül a harmada fordítódik oktatási célokra, tehát körülbelül 5 milliárd forint kerül ebből a pénzből idén arra, hogy a kistérségekben és ezen keresztül a kistelepüléseken is jobb, magasabb színvonalú oktatás valósulhasson meg.
Tisztelt Képviselő Úr! A 2005. évi költségvetésben többletforrásként 1 milliárd forintot arra kívánunk megnyitni, hogy a kistelepülések iskoláiban tanuló gyerekek is informatikai fejlesztésben részesülhessenek, ezekben az iskolákban is létrejöhessen az az informatikai színvonal, amely ahhoz szükséges, hogy a gyerekek a XXI. században is felkészülten vehessenek részt a versenyben.
Ami pedig a képviselő úr által említett javaslatokat, határozatokat illeti, a minisztérium ezeket előkészítette, és a kormányzati döntés után ezek rövidesen az oktatási bizottság elé kerülnek. Remélem, hogy ezek vitája módot kínál majd arra, hogy a minisztérium és az Országgyűlés közösen további jó megoldásokat találjon a kistelepüléseken élő gyermekek érdekében.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés