DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Meg vagyok győződve arról, hogy a magyar polgárok azért döntöttek az Európai Unió mellett, mert előnyös számukra, és ez a mezőgazdaság számára is előnyös. Éppen Lengyel képviselőtársa említette az előbb a diagramom vonatkozásában, hogy azért nőttek meg ennyire a támogatások, mert az Európai Unióból kapunk támogatást, ami teljesen természetes, hiszen tagdíjat is fizetünk.
A kormány maximálisan védi a magyar termelők érdekeit, ezt itt szeretném leszögezni. Az ön által említett ügyben 2004. május 20-a óta a minisztérium képviselője többször is állást foglalt amellett, hogy az Európai Unió és a Mercosur-országok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodásban foglalt kedvezményes importkvóták nagyságrendje sérti a magyar termelők és a feldolgozók érdekeit. 2004 szeptembere és októbere folyamán a kereskedelmi témát Magyarország részéről az Európai Unióban képviselő Külügyminisztérium külgazdasági főosztályával a minisztérium szakértői többször folytattak megbeszélést a témában - szeretném mondani, hogy ezen a Baromfi Terméktanács képviselői is részt vettek. Ezeken egyértelművé vált, hogy a brazil csirke számos tényező miatt - ezen az árszinten, amelyen Európába szállítják - rendkívül nehéz helyzetet teremt, a bejövő fagyasztott hús a feldolgozókhoz kerül. Ezzel a hazai termelők áruját csak közvetlen fogyasztásra tudják értékesíteni, ahol ennek következtében nagyon jelentős kínálati piac alakul ki, és lenyomja az árakat.
A képviselő úr által említett állat- és közegészségügyi szempontból azonban az Európai Unió illetékes szervei a fogyasztók védelme érdekében alapelvként az uniós szabályozással megegyező vagy még szigorúbb szabályozást érvényesítenek az import során is. Az importra engedélyezett országok termékeit és üzemek listáját az európai jogszabályoknak megfelelően ellenőrzik. Sajnos, Magyarországnak ezen a területen nincs lehetősége olyan nemzeti szabályozásra, amely az európai uniós szabályozással ellentétes lenne. Magyarul, mi nem alkalmazhatunk szigorúbb szabályokat, bármennyire is előnyös lenne számunkra.
Tehát a brazil csirke, a brazil üzemek ugyanolyan ellenőrzésnek vannak kitéve, mint a magyarországi üzemek voltak, amikor még nem voltunk az Európai Unió tagjai, de exportáltak az Európai Unióba, vagy a csatlakozás kapcsán minden olyan üzem, amely az Európai Unióba szállított. Mind az uniós tagországok állatorvosi határállomásai, mind a magyar állat-egészségügyi szolgálat rendszeresen ellenőrzi a termékek minőségét, így a fogyasztók egészsége nem veszélyeztethető. Ezentúl is, képviselő úr, mindent meg kívánunk tenni annak érdekében, hogy a magyar termelők érdekeit megvédjük, ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy az Európai Unió 25 országból áll, és mindenki a saját érdekei szerint dönt. Bizony az országok többségében nem elsősorban a baromfitermelők érdekei, hanem a fogyasztók érdekei dominálnak, és örülnek annak, ha olcsóbb áron is egészséges termékhez tudnak jutni.
Természetesen az egy mesebeli állapot, hogy Magyarország ne engedjen be import termékeket, ugyanakkor az évi mintegy 300 milliárd forint értékű mezőgazdasági exportját le tudja bonyolítani. Ezzel a hozzáállással, úgy gondolom, kizárnánk magunkat a piacról, tehát nem valósítható meg. Így tehát nincs más hátra, mint fel kell venni ezzel a versennyel a kesztyűt, és meg kell felelni ezeknek a követelményeknek. Akkor a magyar baromfitermelők is jövedelmet tudnak realizálni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés