BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! A Gyurcsány-kormány ígéretei között több olyan volt, amely a drogprevenció, illetve a sporttámogatás növelésének ígéretével kecsegtetett. Hadd említsek meg néhányat ezek közül.
Albérlők háza program az állami gondoskodásból kikerült fiataloknak. Egyetlen sorban sem szerepel. Növeljük a határon túli magyar fiatalok nem iskolarendszerű ösztöndíjainak számát.ö Csökkentették. Két-háromszáz új gyermek háziorvosi körzet kialakítására kerül sor. Ösztöndíjakkal bővítjük a továbbtanuló vidéki fiatalok körét. Kedvezőtlen adottságú térségekben letelepedő szakemberektől átvállaljuk a diákhitel törlesztését, kedvezményes kölcsönt és támogatást adunk az itt letelepedő fiataloknak.ö Egyetlen sor sem szerepel erről.
(18.50)
Program indul a sport érdekeit szolgáló létesítmények kinyitására, azok többcélú hasznosítására. Ha a kinyitást úgy kell értelmezni, hogy kinyitjuk a vásárlók, a PPP-programban részt vevők előtt, akkor lehet, hogy ez megvalósul, és a sportlétesítményeket lehet, hogy megvásárolják, csak éppen azok a fiatalok nem fognak bejutni, akiknek ez az érdekeit szolgálhatná.
Kialakítjuk az ifjúsági és a seniorturizmus támogatásának normatív rendszerét - nem szerepel egyetlen sorban sem a 2005. évi költségvetésben -, valamint akadálymentes közlekedést biztosítunk a sportlétesítményekben. Egyetlen tétel sem támasztja alá azt, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a programjában megígért. Kérjük, hogy ezeket az ígéreteket a költségvetésben valósítsák meg.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés