DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Szabó képviselő úr beteges gondolatmenetét én nem tudom követni, úgyhogy értelmetlen vele vitatkozni. Csak arra szeretnék utalni, hogy 2002-ben önök azt vállalták, hogy rendbe teszik az önkormányzatok finanszírozási rendszerét, sőt vállaltak közigazgatási reformot is és a többi.

Engem az érdekel és nyugtat meg, hogy az államtitkár úr egy kicsit helyre tette ezt a 10 százalékot, és már kimondta azt, hogy ez valójában csak 7 százalék, mert ez a 3 százalék, ami pályázat útján vagy lesz, vagy nem lesz, az a kutya vacsorája az önkormányzatok számára. A 7 százalékból, államtitkár úr, tessék akkor ezt a kötelező tartalékba helyezendő 2,5 százalékot levonni. És akkor hány százaléknál tartunk? Akkor már jóval 1 százalékot meghaladó mértékben tartunk az infláció mértéke alatt. (Dr. Szabó Zoltán: A reálérték az infláció fölött van!)

És innentől kezdődően az a helyzet, hogy ez a költségvetés az önkormányzatokat az infláció mértékének megfelelően sem támogatja. Arról már nem is beszélek, hogy az önök számára elvárható vagy önök részéről elvárt 6 százalékos béremelésből mennyit áll az állam központilag. 1 százalékot maximum, ha az érdekegyeztetésnél egy kicsit engednek, akkor 1,5 százalékra fognak fölmenni.

Tehát az önkormányzatok az óvónőknek, a tanároknak, az ügyintézőknek, a közalkalmazottaknak az elbocsátására kényszerülnek, intézményeket kell bezárni, különösen a kistelepüléseken, és ez egyenlő a kistelepülések elnéptelenedésével. Ez lesz az önök politikájának az eredménye, ez fölér egy romániai falurombolással.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban. - Gőgös Zoltán: Ne túlozzunk!)

Forrás: parlament.hu