PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Zoltán képviselőtársamtól csak azt kérdezném, hogy a feladatok mennyivel nőttek. Dr. Katona Tamás államtitkár úrnak pedig azt mondanám, hogy menjen el minél több önkormányzathoz, vagy szerezzen be adatokat arról, hogy az önkormányzatok Magyarországon milyen nehéz helyzetben vannak.

Ha valaki az önkormányzatok tekintetében egy elemzést végez, akkor egyértelműen megállapíthatja, hogy a rendszerváltozás óta, tehát 1990 óta, az elmúlt tizenöt évben az Antall-kormány idején volt az önkormányzatoknak a legjobb helyzete Magyarországon, gondolom, jelenleg kormánypárti képviselőtársaim sem vitatják ezt a tényt. Ha megvizsgáljuk a másik három időszakot, akkor egyértelműsíthető, hogy elvonások történtek, egyértelműsíthető az is, hogy a támogatásoknak az összege jelentősen csökkent az elmúlt kormányzati időszakok alatt, míg az önkormányzatok egyre több feladatot kaptak, egyre több forráselvonás történt.

Én Budapest egyik kerületében élő, újpesti országgyűlési képviselőként hozzátenném még azt, hogy nézzük meg, hogy a forrásmegosztási törvény milyen igazságtalan, mondjuk, a kerületi önkormányzatok és a Fővárosi Önkormányzat szemszögéből, most például tizenegy kerületi önkormányzat jár rosszabbul az egy hónappal ezelőtti döntés miatt.

Én még egyszer azt mondom, hogy az önkormányzatoknak nemcsak feladatokat, hanem forrást is kell biztosítani, és ha megnézzük a jövőre esedékes 6 százalékos béremelést, és a 13. havi fizetésre sem adták önök oda az önkormányzatoknak azt az összeget, amire szükségük van, ezeknek maguknak kell kigazdálkodni; tehát úgy érzem, hogy ez a kormány nem önkormányzatbarát kormány. Még egyszer mondom: az önkormányzatoknak az Antall-kormány idején volt a legjobb sora Magyarországon.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu