DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Miniszter Úr! Szécsény város polgármester asszonya azzal a kéréssel fordult az MSZP agrárpolitikai és vidékfejlesztési munkacsoportjához, hogy segítsünk abban, hogy városukban továbbra is megrendezhető legyen az az állatvásár, amely Nógrád megyében egyedülálló. Tette ezt azért, mert 2003-ban egy olyan FVM-rendelet jelent meg, amelynek értelmében az állatvásárokat önálló állattenyészetként kell nyilvántartásban tartani. Ebben az esetben viszont különböző követelményeknek kell megfelelni, így az egységes nyilvántartási és azonosítási rendszert be kell hogy vezessék, amelynek a kiépítése igen nagy anyagi követelményt támaszt.
Fontos hangsúlyozni azt is, hogy a vásárt zárttá kell nyilvánítani, valamint azt, hogy a vásár bejáratához és azt követően mintegy 10 méteren belül egy vízmentes burkolatú utat kell biztosítani. A vásártéren belül a különböző állatfajok részére külön kell egy elrekesztést biztosítani, és természetesen azon állatok részére, amelyek nem egészségesek, szintén további intézkedéseket kell tenni. Ez pedig azt jelenti, hogy a jelenlegi vásárterek alkalmatlanok arra, hogy ezeknek az igényeknek megfeleljenek, viszont a polgármester asszony tájékoztatása szerint nincs módjuk anyagilag erre a 15-20 milliós fejlesztésre.
Kérdezem miniszter urat, van-e mód arra, hogy valamilyen pályázat keretén belül Szécsény város vagy a Szécsény városhoz hasonló városok pályázzanak arra, hogy ilyen vásártereppel rendelkezzenek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés