DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Urak! Valóban, az állatvásárok rendkívül jelentősek voltak az elmúlt időszakban, a magyar állattenyésztési kultúra kialakulásához is nagymértékben hozzájárultak, azonban megváltozott ezeknek a vásároknak a szerepe. Az elmúlt években nagyon jelentősen lecsökkent a forgalma, természetesen ennek ellenére egy körzet állattartóinak, egy településnek módjában áll eldönteni, hogy kíván-e ilyen állatvásárokat működtetni.

De épp itt a paprika kapcsán fölmerült élelmiszer-biztonsági ügyek tekintetében is el kell mondanom, nem tehetünk engedményeket a vásárok rendezésével kapcsolatban, hiszen abban az esetben, ha bármilyen állat-egészségügyi fertőzés fordul elő, nekünk ahhoz, hogy megállítsuk ezt a tovaterjedést, nyomon kell tudnunk követni, hogy milyen állatokkal érintkezett, hol kapta el a betegséget, hol született az állat, és sajnos az állatvásárok nagyon jó terepet jelentenek az ilyen betegségek terjedésének. Tehát a rendeletet eurokonform módon hoztuk meg, ennek ellenére azt tudom mondani, hogy a SAPARD-programban és az előcsatlakozási programban egy kifejezett programpont volt a piac fejlesztése, a marketing fejlesztése tekintetében, ott lehetőség nyílt volna ilyen típusú beruházásokra.

(16.40)

Természetesen meg kell vizsgálnunk ennek a lehetőségét. Most kapásból nem tudok olyan jogcímet mondani, ahol jelenleg pályázni lehet, de ha ilyen típusú igény van, akkor meg vagyok róla győződve, hogy akár nemzeti forrásból is tudunk elkülöníteni összeget, amivel az adott települések, a gazdálkodók meg tudnak felelni a vásárrendezési feltételeknek úgy, hogy az élelmiszer-biztonsági jogszabályokat is be tudják tartani, és a piaci lehetőségeket is javítani tudják.

Köszönöm a kérdést.

Forrás: parlament.hu