DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Félreértések elkerülése végett tehát a 81/2004-es FVM-rendeletet változtatjuk meg a termelői csoportokról. A támogatások vonatkozásában említettem a 85/2002-est, amit önként vállaltak a termelők az eddigiek során. Egy-két túllépés volt, ezekkel nem tudunk mit kezdeni, hisz élő jogszabály, de nyilvánvalóan úgy fogjuk megváltoztatni, hogy az adott termék imputanyagainak beszerzése ne tartozzék bele a 30 százalékba, vagy ha jobb megoldást találunk, természetesen azt is elfogadjuk.

De egy dolgot mindenképpen ki kell zárnunk: ne váljék kereskedelmi szövetkezetté vagy kereskedelmi társasággá ez a termelői csoport. Így, úgy gondolom, a képviselő úr felvetésének is meg fog felelni a módosítás.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu