DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak a rend kedvéért szeretném megjegyezni, hogy Lengyel képviselőtársam az írásban leadott interpelláció háromnegyed részét nem mondta el, és ez azon egyszerű oknál fogva történt, mert miután megírta ezt az interpellációt, rájött, hogy amit leírt, teljesen valótlan. Ugyanis olyan állításokat tett szlovák és lengyel támogatási példákkal (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Válaszolni kellene! - Miről beszélsz?), hogy mi Koppenhágában olyan egyezséget kötöttünk, amely sokkal rosszabb helyzetbe hozza a mezőgazdasági termelőket, mint Szlovákiában és Lengyelországban, és valamelyik hozzáértőbb szakértője kiszámolta a képviselő úrnak, hogy a magyar gazdálkodók lényegesen több támogatást kapnak mindkét országban lévőnél, és lényegesen előbb hozzá is jutnak ezekhez a támogatásokhoz. (Derültség, taps a Fidesz soraiban.)
Hölgyeim és Uraim! Önök már fölvetették a múltkor is, hogy bezzeg Lengyelországban megindult a területalapú európai uniós támogatások kifizetése. Szeretném önöket tájékoztatni, hogy ezen a héten az ötvenezredik magyar gazdálkodó bankszámlájára is odakerül az európai uniós csatlakozásból származó (Taps az MSZP soraiban.) területalapú támogatás 80 százaléka. Csak azért nem tudjuk kifizetni a 100 százalékot, mert sajnos az adatszolgáltatásban annyi hiba van, hogy meg kell várnunk az utolsó hiba kijavítását is, és 100 százalékra ebben az esetben tudjuk kiegészíteni.
Képviselő Úr! Ön az év elején felállt, és azt mondta nekünk az idei évi költségvetéssel kapcsolatban, hogy hogy akarjuk a gazdákhoz eljuttatni a támogatásokat, amikor 50 milliárd az összes támogatás. Képviselő úr, eddig 200 milliárd forintot fizettünk ki a gazdáknak idei évi támogatások után (Taps az MSZP soraiban.), úgyhogy azt a megállapítást teszem, hogy a fele sem igaz annak, amit ön mond, és még akkor is erősen túlzok, képviselő úr. (Szórványos derültség az MSZP soraiban.)
Hogy európai uniós tollakkal ékeskedünk? Hölgyeim és Uraim! Ebben az országban élünk, amely ország az Európai Unióba a jövő évben 200 milliárd forint tagdíjat fizet be. A tagság legnagyobb haszonélvezője az agrárium azért, mert az Európai Unióban van egy közös agrárpolitika, amely a vidéken élő, mezőgazdaságban dolgozó embereknek egy nagyon komoly jövedelemgaranciát jelent. Az, hogy mi a belépést követő évben nem kaptuk meg ugyanazt a garanciaszintet, higgyék el, nem a csatlakozó országokon múlt.
Képviselő úr, tehát örömmel fölvesszük az Európai Uniótól a támogatásokat, ön ugyan azt mondta, hogy ebből 2004-ben egy vasat nem látnak a termelők. Nézze, a termelőt nem érdekli az, hogy melyik költségvetési rovatban mikor könyvelik el a tételeket, egy dolog érdekli, hogy a segítséget mikor kapja meg, mikor érkezik a számlájára vagy a zsebébe az adott támogatás. A támogatások döntő többségét még ez évben ki fogjuk fizetni.
Természetesen az, hogy 2003-ban egy rendkívül aszályos év volt, és az ötven év legnagyobb veszteségét érte el az agrárium... - könnyű volt önöknek érvelni a jövedelemkiesésekkel. De úgy gondolom, képviselő úr, a rekordtermésben még senki sem ment tönkre, és mivel 2004-ben a támogatások - én bemutattam egy diagramot a képviselő úrnak, hogy milyen formában - nőttek, meg vagyok róla győződve, hogy jövedelemben is közelítünk azokhoz a mértékekhez, és a végén el fogunk számolni önök felé.
Az adórendszerben pedig nagyon csodálkozom az ön felvetésén. Igaz, önök olyan agrárpolitikát folytattak, amit a következő diagramm mutat a legjobban. (Felmutatja.) A kék a családi gazdálkodók támogatását mutatja, a többi az egyéb vállalkozásokét és a 300 hektár fölötti termelőkét, akik 70 ezren vannak ebben az országban - a nulla vonal. Önök halálra ítélték őket, és önök példálóznak igazságos támogatási rendszerrel, hölgyeim és uraim?! Ma egyetlen termelő sincs megkülönböztetve, normatív alapon mindenki (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) hozzájut a támogatáshoz, úgyhogy, képviselő úr, az ön állításai teljesen valótlanok.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés