DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Gyurcsány-kormány programja közismerten mostohán bánt az önkormányzatokkal. A kormányzás értékei közül kimaradt az önkormányzatiság, és ennek megfelelően különböző fejezetekben, eldugott helyeken olvashattunk kidolgozatlan elképzeléseket az önkormányzatokkal kapcsolatosan. Erre a méltatlan helyzetre licitált rá a költségvetés tervezete akkor, amikor felülírta a kormányprogramot, feltételezem, hogy a miniszterelnök tudta nélkül, mondhatjuk, a miniszterelnök háta mögött. Ez annyit jelent, hogy a kormányprogram önkormányzati ígéretei megcsonkítva, átértelmezve és korlátozottan találhatók meg a költségvetés tervezetében. Lássunk néhány példát!
A kormányprogram még azt ígérte, hogy az önkormányzati utak burkolatának tartós felújításához az állam minden önkormányzati forinthoz hozzátesz még egyet. A költségvetésben ebből az ígéretből annyi maradt, hogy 10 milliárd forintos keret áll az önkormányzati utak felújításának országos támogatására.
Ezt a témát színesíti, hogy a kormányprogram különösen támogatni kívánta a zsáktelepülések közötti hiányzó útszakaszok, valamint az önkormányzati bekötőutak építését. A költségvetés nem szól arról, hogy ez ugyanabból a keretből vagy más forrásból kap-e támogatást. Az előterjesztésből az látszik, hogy sehonnan nem kap támogatást. Puszta felelőtlen ígéret, választási csapda, szimpla kormányhazugság! Tudvalevő, hogy éppen a kistelepülések, a zsákfalvak azok az önkormányzatok, amelyek hosszú évek óta önhibájukon kívül hátrányos helyzetben vannak, ezek szorulnak támogatásra. A kormányzat részéről tőlük kérni támogatást több mint szemérmetlenség.
Megjegyzem, ide tartozik a városi tömegközlekedés költségeit méltányosan megosztani kívánó javaslat, amiről Gy. Németh Erzsébet olyan büszkén számolt be pár órával ezelőtt, mielőtt elhagyta volna a termet. Itt ugyanis arról van szó, hogy költségviselőként első helyen az utas áll, második helyen az önkormányzat és csak harmadik helyen a központi költségvetés. Ezt a teherviselési sorrendet európai modellként adja elő az igazságtalanság kormányzata.
A kormányprogram kiemelt mondata így hangzott: Törvényt alkotunk az áldozatok jogi segítségére, káraik enyhítésére.ö Mindent megmagyaráz és mindent világossá tesz az a tény, hogy az utóbbira, a károk enyhítésére egy fillér sem található a költségvetésben. Megjegyzem, törvény sem született, de kétes eredménynek tartom azt, hogy az igazságügy-minisztert lecserélték.
Törvény ugyan nem, de egy országgyűlési határozat született képviselők jóvoltából. Ezt az országgyűlési határozatot július 22-én fogadta el a Ház, szinte egyhangúlag. Ismertetem: 353 igen szavazattal, azaz 91 százalékos egyöntetű igenlés mellett. 71/2004. számú országgyűlési határozat, amely az úgynevezett lakásmaffia tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről rendelkezett. Az Országgyűlés felkérte a kormányt, hogy a határozatban javasolt, hét fejezetben felsorolt intézkedéseket szíveskedjék határidőben végrehajtani. A határidők nem mindegyike járt még le, de jelentem, tisztelt Országgyűlés, hogy megtörtént a mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés a határozat IV. fejezet 5. pontja, az V. fejezet 3. és 7. pontja, a VII. fejezet 1. pontja és a VII. fejezet 2. pontja tekintetében. Ezen pontok végrehajtásának határideje a 2005. évi költségvetési javaslat előterjesztésével egybeesett, azaz magának a költségvetésnek kellett volna a végrehajtásról gondoskodni.
A határozat többek között akként rendelkezett, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a Pénzügyminisztériummal együttműködve teremtse meg az anyagi fedezetét a földhivataloknál jelentkező ügyirathátralék teljes feldolgozásának. Nem teljesült.
Az Igazságügyi Minisztériumnak a Pénzügyminisztériummal közösen ki kellett volna dolgozni azokat a feltételeket, amelyek alapján a 2005. évi költségvetés állami támogatást nyújt akár normatív finanszírozással, akár pályázati úton az úgynevezett lakásmaffia tevékenység áldozatait lakással vagy más módon segítő önkormányzatok részére. Jelentem, nem teljesült.
Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium - valahogy másképp hívják mostanában - és a Pénzügyminisztérium közösen lett volna köteles vizsgálni a krízishelyzetbe került családok esetében a válságmenedzselés központi költségvetési támogatásának lehetőségeit, és javasolni a rendkívüli élethelyzetből adódható és adódó kiemelt összegű támogatás nyújtásának feltételeit. Nem teljesült.
A 2005. évi költségvetési javaslat előterjesztésének tartalmaznia kellett volna a vétlen és rászorult kárvallottak számára újbóli életkezdésük biztosítása érdekében a központi állami segítségnyújtás anyagi hátterét. Ez sem teljesült.
A költségvetésben biztosítani kellett volna az ingatlan-nyilvántartási tevékenységhez szükséges anyagi, technikai, személyi feltételek költségvetési fedezetét. Jelentem, nem teljesült.
Tisztelt Ház! Az országgyűlési határozatból semmi nem teljesült. Ehhez a törvénysértéshez képest valóban elenyésző súlyú az a törvénysértés, hogy a költségvetést késéssel terjesztette elő a kormány. Itt nem alaki szabálytalanságról van szó, tisztelt Ház, hanem tartalmi hitszegésről, a lakásmaffia áldozataival szembeni szószegésről. A kormány költségvetése az emberek vagyonbiztonsága érdekében annak ellenére nem tesz semmit, hogy erre az Országgyűlés határozatában kötelezte. A lakásmaffiát Lamperth Mónika belügyminiszter asszony eddig is élni és működni hagyta. Mostantól az egész kormányról és annak miniszterelnökéről is elmondhatjuk, hogy nincsenek a kiszolgáltatott, vagyonuktól megfosztott, életükben tönkretett emberek oldalán.
Van különbség önök szerint, tisztelt Ház, törvénysértés és törvénysértés között? A kormányzati törvénysértés erkölcsromboló súlya egy egész országot nyom agyon. És az a mélységesen felháborító, hogy a tulajdon elleni bűnelkövetők kártékony tevékenysége egy illegitim kormánytól kap zöld utat. Az országgyűlési határozattal érintett tárcák új vezetőinek mondom: államtitkár úr, aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés