SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Aki csak egy kicsit is figyelmesen hallgatja a vitát, az nagyon jól tudja már, hogy jövőre szinte nem lesz olyan társadalmi csoport, amely ne érezné magát vesztesnek a megszorítások miatt. (Dr. Wiener György: Na ne!) Ehhez képest meglepő és mulatságos vagy inkább cinikus, ahogyan a Gyurcsány-kormány a közszolgálati televízióval bánik. A tervek szerint ugyanis, példátlanul diszkriminatív módon a Magyar Televízió Közalapítványon keresztül az MTV Rt. számára reorganizációs terv finanszírozására, valamint az M2 csatorna műsorideje terhére 3,5 milliárd forint összegben jelöl meg előirányzatot.

A javaslat nem csupán a médiatörvényt, hanem az alkotmányt is sérti. Hiszen véleményünk szerint a tervezet áthágja az elfogulatlan, hiteles és pontos tájékoztatás elvét. Mert mi is történik? A kormányzat szándékosan alulfinanszírozza az összes közszolgálati médiumot, hiszen az üzemben tartási díj tételes összegét annyira alacsony áron állapítja meg, tegyük hozzá, az így felszorzandó összeg adja az intézményeknek adott összeg teljes keretét, hogy jószerével azok kénytelenek legyenek a kormány tenyeréből enni. És hát ez a fő cél, tudjuk ezt mi jól. A kormány így továbbra is kiszolgáltatott helyzetben kívánja tartani a médiumokat és a médiahatóságot.

A hozzá lojális MTV-nek pedig, mint a jó cukros bácsi, az MTV Közalapítványon keresztül címkézett, alkotmány- és médiatörvényt sértő plusztámogatást nyújt. És ezzel még nincs vége a Hiller István által balmédiaként megálmodott közszolgálati televízió létrehozásának. Az újkori magyar demokrácia történetében szinte példátlan módon ugyanis a tervezet szerint a kormányzat felhatalmazást kapna arra, hogy az üzemben tartási díj bevételkiegészítésre szolgáló előirányzatából egy részt a Hiller István vezette minisztérium átcsoportosíthassa önmaga keretébe. Az új címke a közszolgáltatási műsorszámok támogatása.

A terv szerint tehát az adófizetők pénze a szocialista pártelnök közvetlen kezelésébe kerülne azzal a céllal, hogy ő majd megmondja, milyen műsorszámot támogat tetszése szerint. És ez a műsorszám lehetne akár egy szocialistákhoz közel álló kereskedelmi televíziónak a szocialista kormányfőt népszerűsítő műsorszáma éppúgy, mint mondjuk az ellenzék vezérét a közszolgálatiság örve alatt támadó műsor is. (Dr. Wiener György közbeszól.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Látom, Wiener képviselő úr szeret önmagával beszélgetni, a Hír TV nem közszolgálati televízió, az magán televíziós társaság. Képviselőtársaim! A javaslat szöges ellentétben áll a médiatörvény tételes felsorolásával, súlyosan sérti a média szabadságára és függetlenségére vonatkozó alkotmányos előírásokat. Ezért, ha önök ebben a formájában fogadnák el a törvénytervezetet, az nyílt visszalépést jelentene a rendszerváltás előtti időkhöz. Ne tegyék! Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu