VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Urak! Nagyon fontos dolognak tartom mindazt, ami Székesfehérvárral kapcsolatos, különösen például, ha most a királysírokról tudnánk beszélni, akkor ezt is. Van elképzelése a minisztériumnak, több tárcával összefogva - Székesfehérvárt is természetesen bevonva ebbe a kérdésbe -, elő fogunk állni a közeljövőben ezzel.

Nagyon fontos mindaz, ami a magyar történelemben volt, és a történelmi eseményekhez kötődő legjelentősebb magyar személyeket, így akiket ön említett, Bocskait és Balassit a minisztérium az évad kapcsán megünnepli, itthon is és külföldön is bemutatjuk a Balassi-kiállítást. Jelentős anyagiakat fordítunk erre. Lehet, hogy kevesebb a híradás. Ezt sajnálom, erre oda fogunk figyelni, de nagyon fontos dolognak tartjuk ezeket.

A harmadik dolog, hogy Európába érkezvén kiemelten kezeljük az anyanyelvet, a magyar nyelvet. Erre a minisztérium indított egy Anyanyelv I. elnevezésű programot és egy Anyanyelv II. elnevezésű programot. Ezen belül különösen fontos és szívemhez közel álló az úgynevezett Katona József-pályázat, ami szerintem az egyik leggyakorlatiasabb pályázat. Lényege, hogy a színház és a drámaíró csak közösen pályázhat, így van esély arra, hogy a nagyszínpadon is élő magyar drámák, új drámák kerüljenek bemutatásra.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu