GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Számomra az a költségvetés jó költségvetés, ami azt a lehetőséget és feltételt biztosítja, hogy minél több ember munkajövedelemből élhesse az életét. Az elmúlt két esztendő, ha megnézzük, alapvetően erről szól. Még Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is, Fónagy úr! Tudom, ön, '98-ban elhagyta Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, ezért kevesebbet tudhat erről, de szeretném mondani önnek is. (Dr. Fónagy János: De hírét hallom!)
Egy évvel ezelőtti állapothoz képest a négy főnél többet foglalkoztató cégek KSH általi regisztrációja alapján majdnem tízezer fővel többen dolgoznak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mint abban az időszakban, amiről beszélek.
Magyarul csak azt szeretném érzékeltetni, hogy az a gondolkodásmód, az a fajta gazdaságpolitika, amely beruházásösztönző, amely infrastruktúra-fejlesztő, mind-mind azt szolgálja, hogy foglalkoztatásbővülés következzék be ebben az országban, még Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Persze, nem abban a mértékben, mint ahogy azt szeretnénk, mint ami egészséges és jó lenne. Pontosan ennek érdekében van szükség arra, hogy olyan intézkedési sorok következzenek be, amelyek a mostani költségvetésen keresztül megtalálhatók; amelyek akár a járulékokon keresztül, akár a társaságiadó-kedvezményeken keresztül, sok minden egyéb más eszközön keresztül a versenyképesség növelését és a foglalkoztatás bővítését szolgálják.
Én tehát azt mondom, az a jó költségvetési politika, amely nem másról szól, hanem arról, hogy az emberek munkajövedelemből élhessék az életüket, és ne másfajta ellátásokból. Ez a költségvetés magában hordozza ennek a jegyeit, ezért ezt jó szívvel tudom támogatni, és arra kérem Fónagy urat is, hogy gondolja át, és ekképpen viszonyuljon ehhez.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés