OLAJOS PÉTER, az Európai Néppárt és az Európai Demokraták Képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Magyarország uniós csatlakozása nem öncélú lépés volt, hanem azzal a nem titkolt szándékkal történt, hogy hazánk az Unió lehetőségeit kihasználva nagyobb ütemben tudjon fejlődni, a fejlett világtól való lemaradását gyorsabban le tudja dolgozni. Mint az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának tagja, a 2005. évi magyar költségvetés kapcsán azt szeretném megvizsgálni, hogy ez a költségvetés mennyiben teszi lehetővé ennek a célnak a maradéktalan érvényesülését.

Az egyik kulcskérdés ezen a téren az, hogy vajon van-e elég pénz a hazai társfinanszírozás biztosítására, és hogy ez a pénz kizárólag erre a célra fordítható-e vagy sem. A 2005. évben az EU-támogatások, így természetesen a környezetvédelmet érintő KIOP - környezetvédelmi infrastruktúra operatív program - és a kohéziós alap támogatások és a hazai társfinanszírozása is a “XIX. EU-integrációö fejezetbe kerültek besorolásra. Ennek kapcsán pozitívumként értékelhető, hogy a fejlesztési alapok társfinanszírozását a kormány egységesen kezeli, és a társfinanszírozást nem kell több alap bekapcsolásával megoldani; szemben a korábbi időkkel, amikor például a BM-nél cél- és címzett támogatás formájában vagy a KÖVICE-nél volt.

Ugyanakkor tisztán kell látnunk, hogy az EU által támogatott projektek tervezése esetében igen nagy a bizonytalansági tényező. Ennek legalább két oka van. Először is, nem tudhatjuk előre, hogy mely projektek és mekkora összegben lesznek sikeresek; másodszor, közbeszerzésekről lévén szó, nem lehet előre tudni, hogy pontosan mekkora lesz a bekerülési összeg. Ezért rendkívül fontos, hogy a mindenkori költségvetés ezt a bizonytalanságot kellő rugalmassággal kezelje. Ezt a 2005. évi költségvetési tervezet viszonylag jól megoldotta a strukturális alapoknál, így például a KIOP esetében, ahol céltartalékot vezetett be, illetve a 118. §-ban rendelkezik arról, hogy a KIOP-irányító hatóság szükség esetén az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre. Ugyanakkor a kohéziós alap környezetvédelmi része esetében, amely a környezetvédelmi óriásberuházásokat fedezi, ilyen céltartalékot, illetve átcsoportosítási lehetőségekről való rendelkezést sajnos nem találtunk.

Fontos lenne, hogy a költségvetési törvény egyértelműen rendelkezzen az esetleges megnövekedett társfinanszírozási igények, azaz költségtúllépések biztosításáról. Nem veszélyeztethetjük az Unió által támogatott fontos környezetvédelmi beruházások megvalósulását azzal, hogy nincs meg a hazai társfinanszírozás.

Ha már itt tartunk, engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban még egy gondolatot mondjak. Az uniós pénzek felhasználásánál mindig visszatérő probléma a társfinanszírozás biztosítása; különösen azért, mert az uniós beruházásoknál a hazai társfinanszírozást teljes egészében az Európai Beruházási Banktól felvett úgynevezett refinanszírozási hitelből biztosítjuk. Ezt a pénzt a Pénzügyminisztérium többnyire előzetesen lehívja, de nem látjuk biztosítottnak, hogy az adott összegek valóban a projektekre lesznek felhasználva, pedig ezzel pontosan el kell számolni mind az EBB, mind az Unió felé.

Környezetvédelmi beruházások esetében talán a hazai társfinanszírozási rész előteremtésénél is nagyobb probléma az önkormányzati önrész biztosítása. A hazai önkormányzatok forráshiányosak, de a körülbelül 10 százaléknyi önrész biztosítása nélkül nem indulhat uniós fejlesztés. További probléma az is, hogy a belügyminisztériumi önerőalapban kevés az erre fordítható pénz. Megoldás lenne a kereskedelmi bankoktól történő hitelfelvétel, azonban a jelenlegi szabályozás mellett egy önkormányzati társulásnak erre nincs lehetősége. Pedig a környezetvédelmi beruházások főként ilyen társulási formában valósulnak meg, és hitelt is csak együttesen tudnak vállalni az önkormányzatok.

(12.20)

Meg kell vizsgálni, hogy az önkormányzati törvény önkormányzati társulásokra vonatkozó ezen megszorító szabályozását hogyan lehet feloldani.

Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy röviden szóljak még néhány fontos környezet- és természetvédelmi területről. Először is szomorúan állapítottuk meg, hogy a környezetvédelmi civil szervezetek támogatása a 2005. évi költségvetés alapján elégtelen. (Babák Mihály: Így van!) Pedig ezen szervezetek fontos és pótolhatatlan szakmai és közfeladatokat látnak el. (Babák Mihály: Így van!) A 2005. évi költségvetés környezetvédelmi fejezetében a társadalmi szervezetek támogatására mindösszesen százmillió forint előirányzat szerepel. Ez teljességgel elégtelen. Ez az összeg 2002-ben majd' egymilliárd forint volt, és ez is csupán fele GDP-arányosan a nyugat-európai országok által a zöld civil szervezetek részére juttatott támogatásnak. Erre megítélésünk szerint több forrás kell, illetve más rendszerben, például normatív módon kellene a civil szervezeteket támogatni, mert a jelenlegi tisztán pályázati rendszer miatt nagyobb a bizonytalanság, sőt fennáll a veszélye, hogy fontos közszolgáltatások elvégzése a környezetvédelmi civil szervezetek pénzügyi ellehetetlenülése miatt elmarad.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Két évvel ezelőtt elindult hazánkban az országos kármentesítési program végrehajtása. Ebben a programban az szerepel, hogy hazánkban közel 30-40 ezer szennyezett terület található, amely összességében közel 1000 milliárd forintos költségigényt jelent. A terv szerint ezek kármentesítését úgy fogja a mindenkori kormány végrehajtani, hogy negyven éven keresztül évi 25 milliárd forintot fordít erre a célra. A terv egyszerű, ám nem túl ambiciózus.

A végrehajtás azonban még több kívánnivalót hagy maga után. Ugyanis a 2005. évi költségvetésben az országos kármentesítési program céljára mindössze 4,5 milliárd forint szerepel a 25 helyett, amiből majd félmilliárd forint a működési költség, azaz csupán 4 milliárd forintot fordítanak majd ténylegesen kármentesítésre.

Ha ilyen a kezdet, milyen lesz a vég? Ha ugyanis ilyen ütemben haladunk, hölgyeim és uraim, 250 év múlva élhetünk tiszta környezetben, feltételezve, hogy további szennyezés nem történik, amire személy szerint kevés esélyt látok.

Tisztelt Országgyűlés! Mint a Natura 2000 finanszírozásáról szóló uniós rendelet európai néppárti jelentéstevője, fontosnak tartom, hogy a természetvédelem eme fontos szabályozása minden érintett magyar állampolgár megelégedésére működjön. Mint bizonyára tudják, Magyarország 21 százaléka lett Natura 2000-területté nyilvánítva, ami egyfelől igen örvendetes, másfelől viszont vészjósló, hiszen a jelenlegi költségvetési tervezetben a Natura 2000 finanszírozásával kapcsolatos teendők csak egyfajta távlati feladatként jelennek meg. Hadd említsem például a KVM fejezetében az úgynevezett kompenzációs rendszer felállítását, amelyre tényleges elkülönített pénzösszegeket nem sikerült a költségvetés tanulmányozása során találnunk. Csupán a Life-program keretében nyílik elvi lehetőség a rendszer finanszírozására, azonban egyrészt az itt lévő források erre nem elégségesek, másrészt az itt lévő összegeket elsősorban kutatásra és élőhely-rekonstrukciós programra kellene fordítani, nem pedig kifizetési rendszerek felállítására. Tekintettel arra, hogy már a nagyon közeli jövőben a magyar gazdák jelentős részét fogják érinteni a Natura 2000-helyek miatti kompenzációs kifizetések, már most oda kellene figyelni a finanszírozási háttér egyértelmű és megbízható kialakítására.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Mint az MDF európai parlamenti képviselője, összefoglalásként azt mondhatom, hogy örömmel tapasztaltam néhány strukturális és gondolkodásbeli változást az uniós pénzek mind teljesebb felhasználása területén az idei költségvetésben. Azonban a környezetvédelem területén még mindig komoly forráshiány mutatkozik. Az a határozott érzésünk, hogy a tárca költségvetése továbbra is maradványelven működik, fontos, a jövő számára elengedhetetlen tennivalók a költségvetési megszorítások áldozatává válnak. Remélem, módosító javaslatokkal ezek még megmenthetők, amiért a Magyar Demokrata Fórum frakciója mindent meg fog tenni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu