DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által elmondottakból egyetlen következtetés vonható le, hogy nincsen tisztában a történésekkel, a tényekkel, vagy a másik feltevés, hogy szándékosan akar hangulatot kelteni és félrevezetni a fogyasztókat. A szúrópróbaszerű vizsgálatokat ugyanis a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás végezte augusztusban, nem az ÁNTSZ.
Miután ezek a vizsgálatok megtörténtek, a megyei szervezet a jogszabályban előírt feladatokat elvégezte, magyarul: minden olyan paprikatételt, amely még nem is volt megőrölve, képviselő úr, mert nem őrölt paprikaként importálták, azonnal zárolt, és ellenőrizte, hogy a kereskedelembe került-e ki már ebből őrölt tétel, elrendelte annak a visszagyűjtését. Ezen összegyűjtött paprikát zárolta, illetve megsemmisítésre ítélte. Már szeptemberben feljelentette az üzemeket, amelyek ezt elkövették, és megbüntette mintegy 60 millió forintra.
Az állomásnak tehát az a feladata, hogy minden szennyezett tétel esetén, amit talál, azonnal intézkedjék, hogy ne kerülhessen a fogyasztókhoz. Ezt követően sorozatvizsgálatok indultak el, képviselő úr, nemcsak ennél a két üzemnél, hanem a Magyarországon őrölt paprikát előállító üzemeknél is, és minden további tétel szintén zárolásra került, amelyikben a megengedettnél nagyobb mikotoxin-szennyezettség volt.
Tehát úgy gondolom, hogy a drasztikus intézkedéseket az ÁNTSZ-nek, az egészségügyi miniszter úrnak azért kellett elrendelnie, mert ezen szigorú szűrő ellenére a kereskedelemben találtunk olyan tételeket, amelyek károsíthatják az egészséget. Ez tehát, képviselő úr, semmiképp nem nevezhető felelőtlenségnek, hanem a jogszabályokban előírt ellenőrzések és szankciók kiszabásának.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés