GULYÁS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kérésem lenne önökhöz. Reggel óta hallgatva ezt a vitát, ami folyik, arra kérem mindannyiukat akár a baloldalon, akár a jobboldalon, hogy tanúsítsanak egy kis önmérsékletet. Ugyanis a miniszteri expozét követően a vezérszónokok hozzászólása még értékes volt, az ember, ha nem is agrárszakember, abból tanult. Itt a szünetben a jobboldalról is fölmerült az a kérés, hogy jó lenne meghallgatni már az írásban bejelentkezett hozzászólókat, mert ők készültek. Ezek a kétpercesek sehová nem vezetnek; indulatból lehet politizálni akár egyik oldalról, akár a másikról, az nem vezet eredményre.

Megmondom őszintén, szégyellem magam önök helyett is, hogy ezeket a kétperceseket, egymás sértegetését végig kellett hallgatni, és gondolom, a televíziónézők sem erre kíváncsiak. Tanúsítsunk egy kis önmérsékletet, hallgassuk meg az előre bejelentkezett hozzászólókat, és mindenkinek meglehet a véleménye az elhangzott hozzászólások után, akkor lehetne kétpercesekkel folytatni. Akkor még itt a lehetőség mindannyiunk számára, aki nem agrárszakember - a televíziónézők előtt is -; majd meglátjuk, hogy az elhangzott hozzászólások esetleg kiben milyen érzelmeket váltottak ki akár szakmailag, akár mint egyszerű szemlélődőből. Mert ha ez a kérés fölmerül mindkét oldalról és igény van rá, akkor, ha tisztelettel kérhetem önöket, tanúsítsunk egymással szemben annyi türelmet és önmérsékletet, hogy meghallgatjuk az írásban jelentkezett hozzászólókat. Utána folytathatjuk kétpercesekkel, hiszen még hosszú a nap, ráérünk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu