VÉGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Karakas képviselő úrnak mondom, nagyon szép, amit elmond, csak ebben a jelentésben van leírva, hogy ez nem így van, mert szerepel az a mondat, hogy a fiatal egyéni gazdálkodók száma arányosan csökken. Tehát a fiataloknak - akiknek tovább kéne vinni ezt az ágazatot - a száma csökken, tehát menekülnek el belőle, és ez nyilván a jövedelmezőség, illetve az eltartóképesség csökkenése miatt van.

Tehát mondhatjuk azt, hogy az az agrárpolitika, amit önök ténylegesen folytatnak - nem az, amit mondanak, hanem amit ténylegesen folytatnak - csődbe viszi az egész rendszert. Egyetértek egyébként Gőgös Zoltán képviselő úrral abban, hogy alternatív lehetőségeket biztosítani kell, hogy az is a termeléshez kötött, mert aki a lovasturizmusban részt vesz, annak kell hogy legyen földje, meg kell termelnie az összes szükséges takarmányt és egyebeket hozzá, de a falusi turizmus fejlesztésére ugyanígy igaz ez.

Tehát ezt fejleszteni kell, de valóban, önmagában nem oldja meg a problémát, ez egy parciális megoldás lehet, csak az nagyon nagy baj, hogy ez jelen pillanatban nem szerepel megfelelő súllyal a tényleges költségvetésben. Önök ezt nagyon szépen elmondják, egyet is értünk vele: nem lehet mindig az Unióra hivatkozni, mert oda a saját forrás is kell. Ez az alapvető problémája ennek az egész költségvetési rendszernek, illetve az önök politikájának, hogy az Unió forrásai mellé a saját, az Európai Unió által engedélyezett kiegészítő nemzeti forrásokat nem teszik mellé. Amit például május környékén megállapodásban rögzítettek - például az állatjóléti támogatásokat -, október 15-ével önök felmondták. Ezek mind azt jelzik, hogy a magyar termelők hátrányba kerülnek.

Önök szépeket mondanak, csak az ellenkezőjét teszik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez a probléma.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu