VÉGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Még röviden üzletrészügyben. Az üzletrész felvásárlásának, illetve kifizetésének két célja volt, az egyik az, hogy a még megmaradt szövetkezetek, illetve az abból átalakult kft.-k, rt.-k működőképessége megmaradjon, kezelhető legyen az a tagi, illetve részvényesi üzletrészállomány.
A másik pedig az, hogy azok az emberek, akiknek saját hibájukon kívül az üzletrésze elértéktelenedett, kvázi kárpótlásként hozzájussanak az ellenértékhez, mert erről semmit nem tehettek, a szövetkezeti törvény alapján bele se szólhattak, s a többi, s a többi. Nem tudtak hozzájutni a vagyonukhoz - ez ezt a két célt akarta megvalósítani.
(13.20)
Nagyon helytelennek tartom azt, hogy a Medgyessy-kormány megalakulása után ez a folyamat - mint ahogy előttem szóló képviselőtársam szólt róla - gyakorlatilag megszűnt, megakadt, nem működik tovább. Tehát nem éri el azt a célt, hogy működőképességben, átalakulásban segítse azokat az agrártermelő cégeket, amelyek ebben érintettek.
Magyarul: mondhatjuk azt, hogy az a folyamat egy ideig pozitív volt, a Medgyessy-kormány megalakulása után megszakadt, negatívvá vált, mert még az addigi közpénzbefektetés is, gyakorlatilag majdnem mondhatjuk úgy, haszontalanná vált az egyik cél megvalósítása miatt. Tehát ezt inkább folytatni kellene, be kellene fejezni, és akkor egy nulla állapotot, egy tiszta állapotot lehetne teremteni, és nyugodtan mondhatjuk azt, hogy akkor tiszta lappal indulhatnak vagy mehetnek tovább azok a cégek a tulajdonosi szerkezet tekintetében, amelyek még egyáltalán talpon vannak.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés