DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Avarkeszi képviselőtársam és bizottsági elnök úr megjegyzésével kapcsolatosan csak arra szeretnék utalni, hogy az általános vitában már vitatkoztunk azon, hogy a bizottságunk befejezte-e a munkáját, jól fejezte-e be, helyénvalóan fejezte-e be. Mindenesetre az biztos, hogy 150 módosító indítványnak ma nem kellene hogy itt legyen az asztalunkon akkor, ha mindezeket az albizottságban már megtárgyaljuk, mert albizottságot azért hoz létre az Országgyűlés, hogy az ott részt vevő tagok a főbizottságaikba visszamenve meggyőzzék a tagokat az általuk véglegesített szöveg helyességéről. Ez nem történt meg, ezért van 150 módosító indítvány. Ezek között rengeteg olyan van, amely arról szól, hogy szeretnénk kivenni valamit a törvény végleges szövegéből. Azért vesszük ki, azért javasoljuk a kivételét, mert látjuk, hogy az az egy év, amiről Avarkeszi képviselő úr meg van győződve, hogy elégséges lesz a felkészülésre és a jogintézmény befogadására a hatósági oldalról is és az ügyfelek oldaláról is, véleményünk szerint nem lesz elég.
Nagyon szépen köszönöm, hogy Mécs Imre úr kiegészítette azt az öt új, jelentős jogintézményt, amelyet külön-külön támogatunk. Tudjuk, hogy az Európai Unióban ezek bevett gyakorlatok, meg kell honosítani Magyarországon is, csak fel kell készülni. Öt nagy jogintézményi körről van szó - amit Mécs képviselő úr mondott, az az ötödik -: az elektronikus ügyintézés egész rendszerének a kialakítása - ami szintén pénzkérdés is, és nemcsak az ismeret, a tudás, a jogszabály és a paragrafusok kérdése -, a hatósági közvetítő, a hatósági szerződés, az újrafelvételi kérelem bevezetése és a hatósági szolgáltatásokról szóló jogintézmények.
Ha nem az az utolsó szó, amit Avarkeszi képviselő úr most a hatálybalépéssel kapcsolatosan kijelentett, akkor mi hajlandóak vagyunk ezeket a módosító indítványokat visszavonni, mert nem a jogintézménnyel van bajunk, hiszen azokat a kétéves munkával, különösen a minket segítő szakértőkkel, a Kilényi professzor által vezetett szakértői kör kidolgozta, azok elfogadhatók, sőt, a magyar jogrendszerbe beépíthetők. De nem az alatt az egy év alatt, amit önök erre az időszakra szánnak - ahogy Kovács képviselő úr is helyesen mondta -, pont a választások idején, amikor legalább két hónapra teljes mértékben kiesnek nemcsak a jegyzők, de az önkormányzati dolgozók is a választások miatt abból a felkészülési munkából, amire egyébként lehetőségük lenne.
Úgyhogy én kérném szépen arra is figyelemmel lenni, hogy nem véletlen, hogy a 2007. január 1-jei, tehát a legtávolabbi életbe léptető időpontot az önkormányzati bizottság támogatta. Az önkormányzati bizottságban felelős polgármesterek vannak, csupa olyan önkormányzati ember ül ott az ország minden területéről, akik átérzik annak a súlyát és annak az időnek a szorítását, ami alatt ezt a jónak minősíthető, sőt, valóban kiváló munkaanyagot és ennek az eredményét a magyar hatósági rendszer, önkormányzati rendszer képes befogadni. Éppen ezért arra kérem szépen az egyetértés és a konszenzus kicsit késői, de mostani megteremtéséhez Avarkeszi Dezsőt és a kormánypárti képviselőket, gondolkozzanak el azon a javaslaton, hogy 2007. január 1-je vagy 2006. január 1-je, és döntsenek helyesen a távolabbi időpont mellett, mert az valamennyiünk közös érdeke.
Köszönöm szépen a szót.
(21.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés