KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: A képviselő úr annyi kérdést tett fel, hogy nagyon szívesen felajánlom, az úgynevezett képviselői fogadóórára jöjjön be, és akkor nagyon sok részletét ennek megmutatom. De a lényeges kérdésekre tudok válaszolni ebben a rövid időben is.

Természetesen folyamatosan ellenőrizzük azt, hogy az e-Magyarország pontok hogyan működnek. Naprakész kimutatásunk van, hiszen még egyszer mondom, rendszeresen kapunk információt. Tehát el tudom mondani, hogy a pályázati e-Magyarország pontok közül 1591-től érkezett visszajelzés; hogy az egyedileg támogatott 856-ból 595 a működő; hogy a teleházaknál hány működő van, és így tovább. Ezért mondom, a képviselő úrnak mindig rendelkezésére áll; egyébként ezt a honlapon feltüntetjük.

Hozzá szeretném tenni, például a legutolsó jelentés szerint 1996 darab, valamint... - visszajelzés még nem érkezett, ezért nem tudjuk, a visszajelzés nélküli 244-ből hány működik internettel; internet nélkül, de működő e-Magyarország pont további 550 van.

Szeretném, ha ezen a nyilvánosságon keresztül is el tudnám juttatni azt az információt, az e-Magyarország pontok működtetésének lényege, hogy ők is fokozatosan kapcsolódnak bele a közhálóba. Tehát ha olyan településen jött létre az e-Magyarország pont, ahová még nem ért oda a közhálóprogramunk, akkor az néhány hónap múlva fog bekapcsolódni. Ezt tudták a pályázók is. Természetesen ettől még az e-Magyarország pont működhet, hiszen a célja az, hogy egyúttal az informatikát, a számítástechnikát, az eszközhasználatot is megismertesse.

Ami pedig az e-Magyarország pontok gyakorlati használatával kapcsolatos, ebben a húsz másodpercben csak egyetlenegy dolgot mondok: az e-Magyarország pontokon keresztül mintegy 20 ezer kistermelő 3,5 milliárd forintnyi banki előleget kapott az úgynevezett faktorálási program keretében, a mezőgazdasági minisztériummal közös működésünkben. Gondolhatja, képviselő úr, hogy ez a 20 ezer kistermelő nem a számítástechnika első szintje, de mégis hasznosan tudták már alkalmazni az e-Magyarország pont szolgáltatásait.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu