DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Én szkeptikusabb vagyok, és nem vagyok ilyen optimista; megmondom, miért. Itt a kezemben tartom a Sors-Társak Egyesületének egy levelét, melyre az igazságügy-miniszter válaszolt szeptemberben. Különböző jogkérdésekkel és jogintézményekkel foglalkozott hosszan, négy oldalon, és azt írta az igazságügy-miniszter a negyedik oldal végén: összegzésképpen elmondható, hogy támogatjuk azokat a megoldási javaslatokat, amelyek az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozását, az igazságszolgáltatás működésének hatékonyságát növelik, vagy az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorítását, e bűncselekmények megelőzését, későbbi feltárását lehetővé teszik. Budapest, 2004. szeptember, dr. Bárándy Péter.

Azt hiszem, ez az utolsó levél, amit a volt kormány minisztere írt, és utána beadta a lemondását. Valószínűleg tudott valamit ezekről az ügyekről. Tudta, hogy attól, hogy esetlegesen valami mégis készül az önök boszorkánykonyhájában, attól a törvénysértés, államtitkár úr, még törvénysértés marad, és elég súlyos.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu