LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért szólok, hogy indokoljam azt, hogy képviselőtársaimmal közösen miért kellett, miért voltunk kénytelenek mintegy 20 módosító indítványt benyújtani. Két évvel ezelőtt ugyanis Miskolcon a miskolciak, bízva a szocialisták ígéreteiben a változásra szavaztak, arra, hogy jobb lesz a város helyzete, arra, hogy több beruházás valósul meg. Nos, a szocialista városvezetés és a szocialista kormány eddigi közös teljesítménye mind az elvárásokat, az emberek elvárásait, mind pedig a két évvel ezelőtti szocialista ígéreteket is alulmúlta, és úgy látjuk, hogy a következő évi költségvetés sem nyújt ez ügyben semmiféle olyan kiutat, olyan újat, ami ezen a képen változtatni tudna, ami segítene térségünk köztudott elmaradottságán, rossz gazdasági mutatóin.
Ezért nyújtottunk be Becsó és Ódor képviselőtársaimmal olyan módosítót, amely - egyébként '94 és '98 között az önök által is támogatott elvek szerint - a tartósan legelmaradottabb három megye többlettámogatására vonatkozna. Kimutatható ugyanis, hogy az utóbbi években egyre csökken ezeknek a megyéknek a hazai területfejlesztési támogatása. Igaz ez Borsod megyére, Nógrádra és Szabolcs-Szatmárra is.
Azt gondoljuk, hogy többféle alternatívával próbáljunk meg vitatkozni arról, hogy melyik a legigazságosabb, ami azon a helyzeten tud változtatni, ami az elmaradottságon segít javítani. Azt gondoljuk, hogy aki ilyen térségben él, de aki az elmaradott térségekért aggódik, annál teljesen mindegy, hogy fideszes vagy szocialista képviselő, úgy gondolom, segítenie kell ennek az igazságtalan állapotnak a változtatásán.
(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Répássy Róbert képviselőtársammal pedig több olyan, Miskolcot és a térséget érintő gazdaságfejlesztési indítványt nyújtottunk be, ami részben az eredeti kormányprogrammal, részben a megváltozott forgalmi helyzetből adódóan szükségszerű, hogy megoldást nyerjen. Az egyik ilyen az M26-os út Miskolc-Kazincbarcika közötti része előkészítő munkálatainak a végzése. A másik egy régi terve nemcsak a Medgyessy-kormánynak, hanem az Orbán-kormánynak is, hogy az autópályák jussanak el az országhatárig, tehát Miskolc és Kassa vonatkozásában az M30-as továbbépítése, ennek az előkészületi munkálatai, a 37-es út négysávosítása, az alsózsolcai elkerülő út, és ami nagyon fontos a miskolci közlekedés számára, a miskolci elkerülő út északi része második üteme építésének az elkezdése.
Az intézményi beruházások közül két kórház esetében, a megyei kórház esetében és a Semmelweis kórház esetében tartottuk fontosnak, hogy a soron következő beruházások elinduljanak. Itt szeretném megjegyezni azt, hogy ebben a ciklusban, csak ebben a ciklusban történt az meg, hogy a város két legjelentősebb kórháza nem nyert el még beruházási támogatást.
(14.10)
Egyéb fontos, térséget érintő beruházásainkra vonatkozó módosító indítványunkkal is próbáltuk a szocialista, főleg a helyi képviselőket arra bírni, hogy támogassák ezeket: Miskolcon szociális otthon, Diósgyőrben stadionrekonstrukció, Felsőzsolcán tornacsarnok-építés, Gesztelyben művelődésiház-építés, Szirmabesenyőben pedig kastélyépítés.
Kérem, hogy támogassák ezeket az indítványokat. A következő év az utolsó lehetőség arra, hogy az ígéretek valóra váljanak.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az ellenzék soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés