TÓTH IMRE (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP-SZDSZ-kormány infrastruktúra-politikája sokféleképpen jellemezhető, én azt mondom, hogy erősen hasonlít a Békés megyei körösi közúti-vasúti hidak állagára, amelyeken a következő táblák vannak kitéve: szélességkorlátozott, súlykorlátozott, magasságkorlátozott. Már csak egy korlát hiányzik, hogy itt átmenni és közlekedni nem lehet. És amikor e hidak tervezésére az igényt benyújtottuk, még a tervezést is elutasították.
Ugyanakkor emlékezzünk rá, hogy Békés megyében az Alföld egyik fő ütőerének, a 44-es útnak a fejlesztése, négysávosítása Gyula és Békéscsaba között elindult egy több mint 10 milliárdos programmal, határátkelőhely épült 1,4 milliárdos programmal Gyulánál, ahova növény-egészségügyi állomást is építettünk - az MSZP pedig bezáratta. Tehát építi az infrastruktúrát az MSZP, de leépíti, mint ahogy ez történt. Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy Medgyessy Péter Gyula városában határozott ígéretet tett a 44-es út további építésére, de ahogy ő maga, úgy füstbe ment terv maradt a 44-es is, tizenöt éves távlatba kitolva.
De mit hallunk? Azt, hogy önök a vasúti szárnyvonalakat épp az én választókörzetemben az önkormányzatoknak szeretnék átadni. A történelmi Alföld-Fiume vasútvonal egy részéről van szó, a gyula-sarkad-vésztői vonalról. Tehát az önkormányzatok kénytelenek bezárni az alapfeladatba tartozó iskolákat, óvodákat, ugyanakkor működtessék a vasúti szárnyvonalat önhikiből, nagy hozzáértéssel.
No és mi van az infrastruktúránál a kispostákkal? Mit olvashatunk a legfrissebb lapokban? Azt, hogy eddig 750 község csatlakozott az ország valamennyi térségéből a falusi kispostahivatalok megmentéséért. Igen, a vidék lassan visszasírja az egykori galambpostát és a gyorsan működő lovasfogatos postát. Éppen ezért nem bíznak a kormányzat ilyen irányú politikájában, zarándoklatot indítanak a kispostákért Budapestre. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés