BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Miniszter Úr! Köszönöm szépen a helyreigazításokat, a véleményemet fenntartom.

Nem én ígértem a 800 ezer új munkahelyet, amelyből megmarad 400 ezer (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Milyen 800 ezer?), mert közben szerkezeti átalakítások történnek. Tehát a számadatok úgy jöttek ki, hogy sokkal több munkahelyet kell létrehozni annak érdekében, mert átalakulnak. Az új munkahely számomra nem azt jelenti, hogy a Videotonból átmennek az Ikarusba, és az Ikarus megszűnik. Ez nem jelent új munkahelyet. Az új munkahely azt jelenti, hogy ott biztonsággal hosszabb távon foglalkoztatást remélhet a jobb sorsra érdemes dolgozó.

A számadatokat, amelyeket vettem, szintén meghatározott tájékoztatásokból és előterjesztésekből vettem. Ma a magyar kis- és középvállalkozások - mint ez a példa is mutatja, a költségvetési előterjesztésben is látható, az Állami Számvevőszék kimunkálásában is látható - nem kapnak elég támogatást a hazai vagy egyáltalán a kis-, közép-, mikro- és családi vállalkozások. Ezt kellene erősíteni, éppen a foglalkoztatási viszonyok javulása miatt.

Az a véleményem - szemben az MSZP vezérszónokával -, hogy igen nagy eltérések vannak az országban az egyes országrészek között, és soha nem látott mértékű aránytalanságok, jövedelemkülönbségek vannak a magát szociáldemokratának nevező országban. Ez nem tartható.

Az a célunk, hogy ezek a különbségek csökkenjenek, de nem olyan módon, ahogyan képviselőtársam helyreigazította, hogy legalább a férfiak is ugyanolyan arányban legyenek munkanélküliek, mint a nők. Az a célunk, hogy az országrészek között csökkenjen a különbség, és remélem, az a célunk, hogy a jövedelemkülönbségek is olyan mértékben csökkenjenek, mint a tőlünk nyugatra lévő, már régóta a demokráciát gyakorló országokban. Ez helyes gazdaságpolitikával, adópolitikával és főleg (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.) a tőkejövedelmek fokozottabb igénybevételével történhet.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu