KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is nagyon örülök annak, hogy annak ellenére, hogy valóban későn került sor ma erre a vitára vagy késői időpontban, végül is érdemi vita és beszélgetés alakult ki a törvényjavaslatról, és azt gondolom, azért, mert ennek olyan a súlya. Mégis engedjék meg, hogy a zárszóban néhány általam kiemelt kérdéssel foglalkozzam csak, mert azt gondolom, a további vitában, a részletes vitában majd a részletekről is elég sok szót fogunk ejteni.

Rögtön azzal kezdeném - ezzel fogom befejezni is -, hogy miért az IHM, miért nem a Kulturális Örökség Minisztériuma. Ha a Kulturális Örökség Minisztériuma terjesztené be, akkor sokan megkérdezhetnék, hogy ezt az új típusú META-adatbázist, amelynek illeszkednie kell a magyar adatbázis-hálózati rendszerbe, a nemzetközi kapcsolati rendszerbe, együtt kell működnie a nemzetközi hálózatokkal, és idehaza is el kell érni, és aminek a hazai gyakorlata még kialakulatlan, miért nem az IHM terjeszti be, miért a kulturális tárca. Lehetne hozni párhuzamokat, hogy néhány száz évvel ezelőtt a nyomdai kiadók szerepe a kultúra megörökítésében - mondjuk 300 vagy 600 vagy 700 évvel ezelőtt - mi volt, és mi a szerepük ma. Tehát ezen nem érdemes vitatkozni, több példa is létezik. Egy bizonyos: jól akkor lehet a feladatot megoldani, ha együttműködik a két terület. Ezt pedig a törvény szövegében és szándékaiban is többszörösen kinyilvánítja. Szövegében akkor, amikor a két miniszter közös rendeletalkotását írja elő. Például akkor teremt egyensúlyt, amikor az audiovizuális örökség tanácsadó testületben, ha úgy tetszik, a mérleg nyelvét vagy az elbillentő elemet éppen a Kulturális Örökség Minisztériumának adja, hiszen az eggyel több tagot delegál, mint az informatikai miniszter. Ezt csak azért mondom, hogy ezek az elemek benne vannak. Azt gondolom, hogy a puding próbája az evés, de mindenképp az együttműködés az alapja a sikernek.

A második: magáról a törvényjavaslatról. Én természetesen elfogadom azt, amit most itt több képviselőtársam kifejtett, hogy igazából egy négypárti egyetértés volt abban, hogy ilyen törvény kell, most pedig csalódottan kell néhány pártnak megállapítani, hogy ezt nem fogja tudni támogatni. Csak azt tudom mondani, hogy a rendszerváltás óta eltelt 14 év a parlament munkájában azt bizonyítja, hogy a négypárti együttműködés vagy együtt nem működés nem a tartalmi kérdéstől függ, és semmiképpen sem az előterjesztés tartalmi színvonalától, hanem attól a politikai szituációtól, amiben éppen megszületik, és azoktól a politikai szándékoktól, amelyek éppen az adott témával kapcsolatban azt a politikai erőt vagy teret meghatározzák. Mivel ez érinti a média világát, meggyőződésem, nagyon hiú ábránd abban reménykedni, hogy négypárti törvényt lehet ilyenkor alkotni. Bízom benne, hogy erre esetleg van esély, de természetesen politikai realitásnak tekintem azt, ha ezt bizonyos ellenzéki csoportok nem szavazzák meg. Hogy ehhez szakmai érvet keresnek, az pedig a politika szokásos játéka, de szerintem sokkal tisztább lenne, ha politikai érveket keresnénk.

Az sem igazából kritikája vagy nem kritikája egy törvényjavaslatnak, hogy hány módosító indítvány érkezik hozzá. Csak meg szeretném említeni, hogy ennek a ciklusnak a tárca szempontjából eddigi legsikeresebb törvénye az elektronikus hírközlési törvény volt, ami idén január 1-jei hatálybalépésével valóban piacot teremtett a hazai távközlésben. Azóta tényleg több szereplő itt van a piacon, ha kinyitjuk az újságot vagy a tévét bekapcsoljuk, folyamatosan azt lehet hallani - a rendszerváltás óta egyébként először -, hogy csökkennek a telefontarifák, hogy az internetajánlatok árai jelentősen csökkennek, most már állami támogatás nélkül is 30-40 százalékos akciós árcsökkenést mutatnak ezek az árak. Tehát elindult a piac, sikeres a törvény, pedig a törvény tárgyalásának a vitájában több mint száz módosító indítvány érkezett ehhez a törvényhez, és alig egytucatnyit fogadott el belőle a kormány javaslatára a tisztelt Ház. Tehát azt hiszem, az, hogy egy törvényjavaslathoz nagyon sok vagy kevés módosítás érkezik be, ez megint csak igazából nem minősíti.

Azt tudom viszont mondani, hogy a törvénykezésnek ez a kormány azt a formáját választotta, és a tárca is, hogy olyan jogszabályokat kell alkotni, amelyek működőképesek. 1998 és 2002 között az volt a mi területünkön a jellemző, hogy megszületett az egységes hírközlési törvény, amelynek a feladata a piac megnyitása volt, ennek következtében a magyar piacról gyakorlatilag a kapunyitás pillanatában még az is levonult, aki itt volt, és a monopóliumok megerősödtek. Magyarországon az úgynevezett inkumbensek olyan pozíciókat értek el, amelyeket nagyon nehéz volt utána lerombolni. Törvény született a számhordozhatóság bevezetéséről és a szolgáltatóválasztás rendszerének a bevezetéséről, majd az égvilágon semmi nem történt e tárgyakban. Nem is történhetett, mert nem deklaráció kérdése ezek megtétele, hanem előkészítés, szakmai munka és ésszerű törvénykezés, ésszerű ütemezése a törvénykezésnek, valamint olyan keretszabályoknak és rendeleteknek a megalkotása, amelyek működőképessé teszik a rendszer bevezetését.

De akár mondhatnám a TETRA-t is, vagy az úgynevezett TETRA-Tetrapolt, tehát az egységes digitális rádiótávközlő rendszert, ebben sem sikerült eredményt elérni, mint ahogy kevés volt törvényben deklarálni az elektronikus aláírást, nem lett elektronikus aláírás 2002-ben, és azt kell mondanom, hogy nagyon nehéz előkészítéssel és úttal lehet majd talán ebben a ciklusban bevezetni. Ezek nem olyan kis játékok, amire egyet csettintek, kimondom a törvényben, és ha jól vagy egyértelműen meghatározom, akkor működni fog.

Valahogy így tekintünk a NAVA-ra, az NDA-ra, meg azokra a hatalmas META-adatbázisokra, amelyeknek a létrehozásával és működtetésével nagyon sok ország kezd megbirkózni, de csak kevésnek sikerült még Európában. Ahogy elhangzott, a NAVA-t például eddig öt ország tudta érdemlegesen működtetni, tehát fölállítani Európában. Tehát arról van szó, hogy a feladat nagy, és a feladatot bizony a maga helyén kell kezelni. Ez a törvény kellő rugalmassággal próbálja ezt a feladatot megoldani, és úgy tekinti, hogy húzzunk egy cezúrát, 2006. január 1-jétől minden ilyen tárgyban született dokumentum, tehát audiovizuális termék kerüljön be az archívumba, illetve nyissuk meg egy tanács segítségével - nyilvánvalóan a forrásoknak és a kormányzati lehetőségeknek a függvényében - azt, hogy akár visszamenőleg, akár pedig az adott választott műsorszolgáltatók vagy gyártók bővebb köréből ebben az archívumban archiválásra kerüljenek elemek, akár a regionális, akár egyéb tévé- vagy rádióműsorokból, akár pedig a múltból.

Nyilván az a cél, hogy minél szélesebb körű legyen, hogy lehetőség szerint az az archívum, ami más formában rendelkezésre áll, például '59 óta, idővel bekerüljön ebbe a rendszerbe. De itt azért nem egy egyszerű digitalizálásról van szó vagy beszkennelésről - csak idézőjelben mondom az eljárást -, hanem arról van szó, hogy ez egy visszakereshető, rákereshető, egy más rendszerben működtethető adatbázis, amely egészen más tulajdonságokkal bír, tulajdonképpen egy kezelhető, hozzáférhető, újfajta rendszert hoz létre. Ezért gondoljuk azt, hogy helyénvaló, ha nem szabályozzuk túl ezt a rendszert, hanem - ahogy Mécs Imre képviselőtársam is mondta - lehetőséget adunk a rendszernek, hogy elinduljon, és a tapasztalat és az intézményrendszer mögéépítésével fokozatosan hozza létre és javítsa önmagát.

(1.20)

A Nemzeti Digitális Adattár, az NDA gyakorlatilag úgy kezdett el működni az elmúlt másfél évben, fokozatosan úgy kezd épülni, hogy anélkül, hogy igazából deklaráltuk volna, az interoperabilitást biztosítva, a digitalizált anyagok egységes rendszerben kezdenek ebbe az anyagba beilleszkedni. Ugyanígy egy törvényi keretszabályozás révén szeretnénk elérni azt, hogy a nemzeti audiovizuális archívum létrejöjjön.

Még egyszer vissza szeretnék térni arra a kérdésre, hogy vajon Informatikai Minisztérium vagy Kulturális Örökség Minisztériuma. Azt gondolom - ahogyan az elején is választ adtam erre -, ennek a kérdéskörnek mind a két eleme hangsúlyos, és csak az együttműködésben, a jó együttműködésben valósulhat meg ennek a helyretétele. Ezért azt gondolom, ahogyan maga a törvényjavaslat is nyitott a kulturális értékek feldolgozása tekintetében, a két tárca együttműködése is nyitott. Az az intézményrendszer, amelyet a NAVA mögé kívánunk illeszteni, a két tárca közös működtetésében jönne létre, és én ebben látom a megoldást is, hogy a kultúra és az új technológia együttesen jelenik meg. Ehhez kérem a támogatásukat.

Természetesen örömmel vesszük a módosító indítványokat, mert azt gondolom, azok között bizonyosan lehet olyan, amelyet figyelembe tudunk venni, és bízom benne, hogy annak révén mindazok, akik szakmai vélemények alapján ítélik meg ennek a törvénynek a megszavazását, meg tudják majd a Házzal együtt szavazni ezt a törvényt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu